Metroid Other M (Wii)

Wiin még ilyen szépet nem láttunk – a JRPG-be illő átvezető animáció után mutatott játékmenettől az államat keresgéltem, és azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül.

Assassin’s Creed 2 (Xbox360, PS3)

Az E3 talán leghangulatosabb bemutatója, ugyan teljes egészében prerenderelt, de annyira csodálatos, hogy nem lehet kihagyni:

+1 – a leghusibb szereplő díja: The Last Guardian (PS3).
+1 – a legnagyobb meglepetés: Final Fantasy XIII helyett…. XIV! (PS3, PC)

Ismét streaming problémák vannak, most a Gamespot szaggat hihetetlenül, viszont a G4, ami a Microsoft fesztiválján még teljesen használhatatlan volt, tökéletesen fut. Tényleg teljesen próba-szerencse a dolog, a tavalyi E3-streamekkel kapcsolatban ilyenekre nem emlékszem, de most mindenhol lemaradok az első percekről.

Az Ubisoft vezérigazgatója beszél, masszív francia akcentussal (”szükszessz”), nagyon vontatottan. Mindenféle nagyszerű dolog lesz, de nem igazán derül ki semmi – mintha talán hasonló funkciókról beszélne, mint amiket a Microsoft munkatársaitól már hallottunk, csak körülbelül ötszázszor unalmasabban, videók nélkül. Közreműködnek nagy nevekkel, lesz Spielberg és Gyűrűkura Jackson. Ők is el akarják tüntetni a kontrollert, azt szeretnék, ha a felhasználó elfeledkezne a számítógép létezéséről.

Amikor nagy nehezen befejezi, hihetetlenül megtapsolják. Végre vége! Most az Ubisoft (Hogy mondják ezt magyarul? A Jubiszoft?) Montreal igazgatója következik, ő már angolul is beszél. Videóbemutatók még mindig sehol, ezt a konferenciát sem a nagy tömegeknek szánták…

Játék lesz James Cameron készülő Avatar filmjéből. (Itt egy kicsit eltévedtem, ez nem a Shyamalan rendezte készülő Avatar film, hanem valami teljesen más. Ha a film is olyan kreatív lesz, mint a címe, akkor inkább sírjunk és nézzünk Titanicot.) Jaj ne, még egy huszadrangú filmes adaptáció? Érdekesebb bejelentés, hogy az Assassin’s Creedből viszont pont fordítva rövidfilmek lesznek. Körülbelül ennyi.

James Cameron feltűnik és a filmről beszél. Képek nélkül. Megnyugtat mindenkit, hogy ez nem egy Mátrix-klón. Amit elmond, az alapján leginkább egy The Surrogates-klónnak tűnik veterán űrgárdistákkal, vagy a Mass Effect és a Mindbridge keverékének… tehát két tetszőlegesen kiválasztott sci-fi tetszőleges kombinációjának, maradjunk ennyiben. VIDEÓKAT! VIDEÓKAT! A Gamespot kommentátorai azon töprengenek, hogy ez most valami rossz vicc? Nekem is kezd elegem lenni, már csak a Beyond Good and Evil 2 tartja bennem a lelket.

A nap kulcsszava szemlátomást a “konvergencia”, mindenki elmondja ötvenszer, hogy a filmek, játékok, könyvek stb. konvergenciáját éljük meg a modern technológiának köszönhetően. (Azt hiszem, régen volt videojátékokból készült könyveket leszóló rovatunk…) Anyátokat.

Végre ő is befejezi, és visszatérünk a Wiis Red Steel 2-höz, trailerrel. Mivel? Olyan is van? Alig hiszem. Sikerült a szamurájokat a westernnel keresztezni, de ezt már a Trigun feltalálta röpke tíz évvel ezelőtt. Most állítólag tényleg precízen fogja követni a mozgásainkat a kontroller, de hát már az első résznél is erről volt szó… A művészeti vezető metál arc és rá is játszik. Játékmenet-bemutató, motorbiciklizéssel – visszavonom, nem Trigun, hanem Full Throttle. Ennyire nincs új a nap alatt? Végre kardozás – a kard tényleg nagyjából úgy mozog, ahogy kellene neki, de helyenként csúnya a lag. Minél több az akció, annál kevésbé feltűnő, nyilván mert ott már tényleg csak az a lényeg, hogy nagyjából eltaláld az ellent. A játékhoz adnak MotionPlust.

Sportról lesz szó, következik még egy Shaun White snowboard játék, már idén télen; utána pedig maga Pelé, igen, Pelé, a focista, aki az Academy of Champions című Wii exkluzív fantasy-foci-cuccot mutatja be. Videó… lenne, ha ki nem fagyott volna valami valahol. Pelé közli (angolul), hogy ő nem beszél angolul, aztán nyelvet vált. Szerencsére van tolmács kéznél. (Pelé is félórás beszédet fog tartani, mint Cameron? És jól hallottam, hogy azt mondta, hogy konvergencia?)

Nagy nehezen sikerül beüzemelni a videót, csak átvezető animációkat látunk, azok aranyosak, rajzfilmesek. Maga a sport mintha inkább futsal lenne, persze ha valami ennyire stilizált, akkor kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a különbségtételnek. Ez a játék is ki fog jönni még 2009-ben.

Splinter Cell Conviction (Xbox360) – a két vezető fejlesztőt hívják a színpadra. Értelmes dolgok derülnek ki! Mi történt?! A koncepció: azért mert lopakodnod kell egy játékban, még nem kell feltétlenül gyengének is lenned; Sam Fisher KEGYETLEN RAGADOZÓVÁ alakul. Ugyanazokkal a videókkal indítanak, mint a Microsoftnál, most viszont több a magyarázat. Így, hogy már tudom hogy mit látok, nekem hangulatosabbnak tűnik a dolog, jobban bele tudom élni magamat. A közönség is kezd feléledni, hatalmas éljenzés, taps. Idén ősszel már boltokban az új Splinter Cell, PC és Xbox360 platformokra.

Időnként Ubinak, időnként Jubinak mondják a cég nevét. Sosem fogjuk megtudni az igazságot?!

Sajátos Ruse promó videó következik, kicsit Iain M. Banks feelinggel. A játékról nem sok derül ki, és éles váltással a casual témára térnek át. Igen, “mi vagyunk a legnagyobb casual fejlesztő”, tényleg akkora dicsőség ez a huszonötezredik Petz után? Hol van a BG&E2?! Egy marketinges csókát hívnak a színpadra, nyilván pont erre várt a sok szakújságíró. (Nem.) Az Imagine játékokból rengeteget adtak el. Dejó. Táblázat. (Nem igazán támasztja alá, amit mond.) Tween Games 2.0. Továbbra sem értem, azért mert valami gyerekeknek készül, miért kell egyben silánynak is lennie. Lesz viszont egy DSi játék, amivel lefényképezhetjük magunkat és új frizurát és sminket tervezhetünk magunknak. Azért ezt majd tesztelnünk kéne, én pl. tmarxellnek szívesen alkotnék új sminket

Petz 2009. Váá. Utána témaváltás, fitness-játékok. (Ez miért nem a sport kategóriába került?) A Your Shape Wii exkluzív, Karácsonyra jön, és kamerával észleli, hogy mennyire jól csinálod. Ez még akár tetszene is, csak őszintén szólva semmi kedvem még egy Wii kiegészítőt venni. Nem lehetett volna inkább a Project Natal alá fejleszteni? (Valószínűleg nem, mert ha jól tudom, a külső fejlesztők is csak ma kapták meg a devkitet.)

Az új Raving Rabbidz jön, nyulak menni Hold. Azt hiszem, ezt a bemutatót már láttam. Utána a már jól ismert torz nyulak kínzása következik játékmenet-bemutató címén, és egyéb minivackok jönnek (az egyik tiszta Tony Hawk). Tényleg nem tudnának érdekesebbet mutatni? BG&E2? Légyszi?

Tini Nindzsa Teknőcök! A Tini Nindzsa Teknőcök idén 25 évesek. Baromi öregnek érzem magam, most ezt muszáj volt? Ráadásul a hét legrosszabb szóvicce is elhangzik (they call this a SHELLebration. a SHELLebration!). April O’Neil egyenesen a Kill Billből került elő. Játékmenet nincs, csak prerenderelt izék.

A No More Heroes 2 is jön, valamint Mizuguchi Tetsuya (Rez!!!) titkos projektje. Ezekről még videó sincs. Minek is lenne? Érdekel valakit? Ugyanmááááár.

Assassin’s Creed 2. Már mindenki megpenészedett idáig. Nagyon szép és hangulatos átvezető animáció! Az első részt kihagytam a nem túl pozitív kritikák hatására, de most a másodikra nagyon kíváncsi vagyok. Viszont a játékból magából egy percet sem mutatnak, de hát az eddigiek alapján mit lehetett várni?

És… és….

És itt a vége. Nem volt Beyond Good & Evil 2, nem volt Assassin’s Creed 2 játékmenet (csak elregélték nekünk szerencsétlen nézőknek, hogy milyen gyönyörű lesz). Persze azt mondták előzetesen, hogy tényleg nem lesz BG&E2 az E3-on; de őszintén, ki hitte el nekik, főleg a kiszivárgott videók fényében? A verebek azt csiripelik, hogy a DJ Hero is azért maradt ki, mert az Ubis csapat így is baromira megcsúszott az egésszel a videós bénázások (és gondolom, a hosszú szónoklatok) miatt.

Menjünk aludni. Ahogy angolul mondanák, kérem vissza ezt a két órát az életemből!

Logikai miniösszeállításunk következik, két sok tekintetben hasonló játékkal – ma a World of Gooról lesz szó, holnap pedig a Crayon Physicsről, és egymáshoz képest is értékeljük őket.

Gémeskút osztályzat: nagyon jó
Kiadás éve: 2008
Műfaj: logikai
Korosztály: PEGI 3+
Nyelvigény: minimális
Nehézség: kezdő-haladó
Beletanulási idő: rövid
Ár: 20 euró (online), 1500 Wii pont
Platformok: PC – Windows, PC – Linux, Mac OS X, Wii

Létezik egy remek oldal, amit úgy hívnak, hogy Experimental Gameplay: ide független fejlesztők olyan játékprogramjai kerülnek fel, amelyek erősen újszerű ötletekkel kísérleteznek. Ezek a programok jellemzően rövidek, és a grafikára (vagy a hangokra) nem sok energiát költenek a készítők – elvégre ingyenes címekről van szó. Az oldal indulása után nem sok idővel feltűnt egy viszonylag egyszerű, mégis nagyon népszerű játék, amely egyszerűen arról szólt, hogy rohangászik a földön egy csomó ragacs, és ezek egymásra pakolgatásával építsünk minél nagyobb tornyot. Láttunk már ilyet bonyolultabban, Bridge Builder néven: az újdonság ahhoz képest az volt, hogy nem négyzetrácsos játékteren pakolgathattuk a “hídelemeinket”, hanem megkötések nélkül bárhova lerakhattuk a kis ragacsokat, amik aztán megszilárdultak. Ezt a kis programot Tower of Goo-nak hívták, és a végén annyira népszerű lett – pedig voltak az oldalon sokkal inkább újító szellemű játékok is – hogy nem csak több kibővítést ért meg, hanem végül az eredeti fejlesztő úgy döntött, hogy megcsinálja a fizetős változatát. Ez lett aztán a World of Goo. Lássuk, milyenre is sikerült!

Hiába kapott a játék több díjat is, azért az ára elsőre meglepően borsos: a Steamen keresztüli letöltésért 20 eurót kell leszurkolnunk. Létezik Wii-s változat is, ott értelemszerűleg Wii-pontokkal fizetünk, ami azért szerényebb összeg: 1500 Wii pont. Nemrég a Crayon Physics-nél azon húztam a számat, hogy kicsit sok érte az a 20 dollár, itt meg egyenesen hátrahőköltem, amikor megláttam, hogy ennyit kérnek érte. (És ez még akkor volt, amikor olcsóbb volt az euró!) Ha a játék igazából csak a Tower of Goo grafikailag felturbózott változata lenne, akkor azt mondanám, hogy semmiképpen sem éri meg. Szerencsére azonban nem erről van szó: most már tényleg egy rendes logikai játékot kapunk, különböző feladványokkal, és persze új elemekkel. Már nem csak egyféle ragacsaink lehetnek, vannak pl. olyanok, amik nem véglegesen kötnek meg, ha lerakjuk őket (azaz fel tudjuk őket szedni), meg vannak olyanok, amikből lufik lesznek. És persze a pályákon leselkednek különböző veszélyek is, amik el tudják pusztítani a szegény kis takonykákat. A cél minden esetben ugyanaz: van a pályán egy cső, oda kell eljuttatni adott számú ragacsot. Természetesen ez azt jelenti, hogy oda kell építenünk nem is egy tornyot, hanem legtöbbször egy szerkezetet – és most már nem áll rendelkezésünkre végtelen számú ragacs.

A fejlesztők meglehetősen ötletes módon ösztönzik a játékosokat arra, hogy minél jobban próbálják megoldani a pályákat: minél kevesebb golyócskát használunk fel, azaz minél többet juttatunk el a pálya végére, a “klasszikus” toronyépítős üzemmódban annál több fog rendelkezésünkre állni. De nem is ez a vicces ötlet benne, hanem az, hogy ha itt csatlakozunk az internetre, akkor ennek a résznek a hátterében láthatjuk, hogyan építik más játékosok a saját tornyaikat. Így tehát nem csak azért van értelme regisztrálni a játékot, és hagyni, hogy a netre csatlakozzon, hogy beküldjük a saját pontszámainkat (úgyis vannak olyan játékosok, akik súlyos OCD-pontokkal rendelkeznek: ez most az Obsessive Completion Distinction-t jelöli ), hanem azért is, hogy talán ötleteket is lopjunk, bocsánat, kölcsönözzünk másoktól De ha csak ennyi újítás született volna, az még mindig meglehetősen kevés lenne. Mi van tehát még?

Először is: a játék grafikája kimondottan szép. Ne várjunk hatalmas 3D rendereket, elvégre a játéktér kétdimenziós, de nagyon igényesen néz ki, a designra se lehet szerintem panasz. (Dewla, szerinted? ) Azt azért meg kell hagyni, hogy ez már nem néz ki kísérleti programnak, hanem egy tisztességes iparosmunkát kapunk kézhez. Egetrengető új ötletek ugyan már nincsenek benne, de a pályák igazán változatosak, és itt azt kell mondanom, hogy bizony sokkal hamarabb nagyobb kihívást jelentenek, mint a Crayon Physics pályái [lásd holnap! - a szerk.]. De ez már nem is csoda, hiszen az még mindig félig-meddig egy kísérleti cím, míg ez most már egy teljesen kiforrott logikai játék. Akkor lennék teljesen kibékülve mindkettővel, ha a World of Goo kerülne húsz dollárba, a zsírkrétás meg ingyenes lenne… na jó, tíz euró. Mindenesetre szerintem a ragacsokkal hosszabb ideig tudunk elszórakozni, mint a krétarajzainkkal, és nem azért, mert az utóbbi kevésbé eredeti – szerintem sokkal inkább az – hanem egyszerűen azért, mert nehezebbek a pályák. Nem ötletesebbek, mert ilyen téren a kettő ugyanolyan jó színvonalú, hanem egyszerűen a Crayon Physicsben kisebb a játéktér, és könnyebbek a feladványok. Az viszont mindenképpen a javára szól, hogy ha alkalmanként csak rövid ideig szeretnénk játszani velük, akkor a Crayon Physics szórakoztatóbb, mint a World of Goo, pont az egyszerűsége miatt.

Úgyhogy mi a programról az ítéletem? Az is egy nagyon jó játék, meg ez is. Az az eredetisége, a remek fizikai motor miatt, ez pedig a kivitelezése és a nehézsége miatt. De a húsz euró az bizony picit sok. Én mindenkinek azt ajánlanám, hogy ha van rá lehetősége, vegye meg a Wii-s változatot, arra a platformra egész egyszerűen tökéletes ötlet volt elkészíteni ezt a programot. (Szerintem ha a Crayon Physics elkészülne arra is, akkor bizony még nagyobb sikere lehetne ott. Habár tényleg talán a Tablet PC a legtökéletesebb platform rá… habár… Vajon elbírná-e a DS ezt a két programot? A WoG-t mondjuk szerintem biztosan.) Akik szeretik a jó logikai játékokat, azok ezzel a két címmel most bizony nagyon el vannak kényeztetve – és amikor majd remélhetőleg lejjebb megy az áruk, akkor meg még inkább. Szerencsére demó-változat a World of Goo-ból is van, úgyhogy mindenki el tudja magának dönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem. Mondjuk aki eljut odáig, hogy leszedje, annak szerintem tetszeni fog, legfeljebb ő is csak a teljes változat árán fog fanyalogni, mint én. De remélem a készítők (mindkét programéi) nem hagyják abba a hasonló címek fejlesztését, hiszen összességében mindkét programmal remek munkát végeztek, még akkor is, ha nem lettek korszakalkotóak.

A legjobb olcsóság: Gears of War (X360, PC)

Ezt a díjat a legjobb olyan játéknak osztom ki, amelyik 2008-ban került az ötezer forintos határ alá. A Gears of War megjelenésekor 2006-ban számos Év játéka listára került föl, talán ezért is váratott magára sokat az árcsökkenés. Szerencsére a második rész 2008 novemberi megjelenése előtt még gyorsan piacra került egy “Xbox Classics” kiadás az elsőből is. Ha valaki anno lemaradt róla, most mindenképpen szerezze be, a grafika mai szemmel nézve is nagyon szép – sőt meglepően az -, a játékot magát pedig még én is rendkívül élveztem, pedig nem vagyok a lövöldözős mészárszékek nagy rajongója. Extra érdekesség: a hipermacho kommandós szövegek szerzője egy szőke hölgy.

A legszebb animáció: Final Fantasy Versus XIII előzetes (PS3) – átvezető animáció, Prince of Persia (X360, PS3, PC) – ingame animáció

Már amikor épp kezdett végletesen elegem lenni a Square-Enix újabb produktumaiból, jött ez az előzetes. A Final Fantasy VII óta várok valami ilyesmire – lehet hogy a Versus XIII lesz a fantasy mágia és a létező legaktuálisabb japán dark stílusvilág ideális keveréke? Hogy a Mátrix – ezek után kit érdekel a Mátrix? Sőt mi több, a Final Fantasy XIII irányában is kezdek hasonlóan érezni, pedig a két új FF közül az jön ki egészen biztosan Xboxra is, PS3-am meg nincsen. Gyönyörködjetek:

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek átvezető animációk, magából a játékból még egy képkocka sem szivárgott ki. Az ingame animáció terén viszont egyértelműen az új Prince of Persia a győztes. Két videót is mutatnék: az elsőben az animációs rendező beszél a koncepcióról és demózza a játékot, hosszú, de érdekes; a második egy rövid és látványos játékmenet-montázs zenével.

A legjobban sikerült feldolgozás: Chrono Trigger (SNES -> Nintendo DS)

A DS konverziók legnagyobb problémája, hogy a fejlesztők rendszerint ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy a gyönyörű pixelgrafikát lecseréljék kb. két kézen megszámolható poligonszámú 3D modellekre. A Square-Enix különösen gyakran követi el ezt a hibát, úgyhogy a Chrono Trigger megjelenése előtt kórusban rettegtünk, mivel fognak előállni Super Nintendós kedvencünkkel kapcsolatban. Nos, az új Chrono Trigger hűségesen ragaszkodik az eredetihez, de szerencsére tartalmazza a japán Playstation verzió átvezető animációit is, és számos egyéb érdekességet. Köszönjük! Aki kimaradt az SNES korszakból és az SNES emulációs korszakból is, az most semmiképp ne mulassza el ezt a változatot; a veteránok pedig örüljenek, hogy új generáció ismerkedhet meg az egyik legjobb SNES szerepjátékkal, méltó feldolgozásban…

A legszínesebb játék: Super Smash Bros Brawl (Wii)

Érthetetlenül sokáig kellett várni az európai megjelenésre, de azért csak eljutott mihozzánk is – szerencsére, mert én a Mortal Kombat 3 óta nem élveztem ennyire verekedős játékot. Semmi brutalitás, csak aranyos figurák – a Nintendo összes létező karaktere mellett még Solid Snake-et is sikerült leakasztani valahogy két PS3 megjelenés között. A SSBB őrületes mennyiségű extrát és rejtett cuccot tartalmaz, ilyenkor sajnálja az ember, hogy a Wiire még nem vezették be az achievementeket/trófeákat. Végre valami, ami az alkalmi játékosok mellett a hardcore Nintendósoknak is örömet szerez… Sajnos a karácsonyi Wii megjelenések nem hoztak hasonló nagy durranást, ezért valamilyen citromdíjat is ki lehetne osztani, ha éppen rosszindulatú kedvemben lennék.

És végül következzen az Év Játéka díj, habár előbb még némi emózást beiktatnék, mert a Lost Odysseynek is szerettem volna adni valamit, de 1. így is túl sok a listámon a japán szerepjáték 2. így is túl sok az Xbox360 cím. Úgyhogy a program helyett talán inkább a Lost Odyssey novelláskötetet díjaznám, ami papírformában csak japánul vásárolható meg, de a szöveget számos nyelven tartalmazza maga a játék is… és higgyétek el nekem, érdemes belőle kinyerni.

Az év játéka: Fallout 3 (Xbox360, PS3, PC)

Tudom-tudom, már tmarxell is ennek a címnek adta a trófeát, de egyszerűen annyira jó, hogy nem tehetek mást. Egyben a legstréberebb fejlesztő díját is megadnám a Bethesdának, mert képesek voltak lemodellezni akkora játékteret különösebb véletlenszerű vagy procedurálisan generált elemek nélkül, hogy az már tényleg a szívinfarktus kategória. Valószínűleg apró pályatervező rabszolgák százainak feje fölött csattog az ostor a Bethesda-székházban, esetleg kiadták a feladatot a frissen öntudatra ébredt Googleplexumnak, vagy nem tudom. Hihetetlen.

Bónusz 5 játékipari cég:

A legstréberebbek: Bethesda Game Studios
Miért: Lásd feljebb

A legkapitalistábbak: Harmonix Music Systems
Miért: A legelcsépeltebb ötletből is pénzt csináltak és legyőzték a konkurenciát.

Mindenki azt képzelte, a műanyag hangszeres ritmusjátékok terén minden kiderült már, aminek ki lehetett derülnie, és 2008 a Rock Band (Harmonix) és a Guitar Hero különböző részei közti eldönthetetlen holtverseny éve lesz. Nem így történt, a Rock Band 2 győzött a piacon és a felhasználók szívében is.

A legkommunistábbak: Stardock
Miért: Hallgattak a Nép Szavára.

Kiáltványt (ez is hagyományos balos műfaj ;] ) tettek közzé a gamerek jogairól, elítélték az értelmetlen másolásvédelmet és a tesztelés nélkül piacra dobott szoftvereket. Hogy bejön-e nekik anyagilag vagy ehhez előbb forradalomra lesz szükség? Az előző ténykérdés, a második pedig talán előbb-utóbb be is következik.

A legkiábrándítóbbak: Digital Illusions Creative Entertainment
Miért: Mirror’s Edge. Ja és nem lehet beszerezni tőlük a régi játékaikat, mert csak.

A Digital Illusionshöz sok szép emlékünk fűződik az Amigás korszakból, nagy reményeket fűztünk új formabontó belsőnézetes akciójátékukhoz is – ők voltak az idei év titkos favoritjai. Sajnos az elvárásaink nem igazolódtak be, a Mirror’s Edge szép, érdekes, csak éppen játéknak nem jó. Ádám pedig kiderítette, hogy a régi programjaikkal is mostohán bánnak.

Himnuszban a balsors: Stormregion
Miért: A játékipart még viszonylag kevéssé érintette a recesszió, de nekik máris sikerült bedőlniük.

Az egyik legismertebb magyar játékfejlesztő céget felvásárolta a német 10tacle, aztán nem sokra rá csődöt jelentett, így a Stormregion is megszűnt. Hogy valójában mi miért történt, azzal kapcsolatban ahány munkatárs, annyi verzió…

]]> http://gemeskut.net/2009/gemeskut-top-5-2008-prezzey-szerint/feed/ 9 http://gemeskut.net/2009/tmarxell-2008-top-5/ http://gemeskut.net/2009/tmarxell-2008-top-5/#comments Thu, 01 Jan 2009 18:00:18 +0000 tmarxell http://gemeskut.net/?p=850 Amint ígértük, január elsejével megkezdjük a “2008 legjobb játékai” listák közlését – ma tmarxell állította össze, neki mi tetszett legjobban az elmúlt évben. Mindenki 5 kategóriát választhat, amiből egy “az év legjobb játéka”, a többi pedig tetszés szerint mindenkinek más. A továbbiakban fény derül arra, mi az év legnagyobb meglepetése, miben volt a legtöbb szöveg, mi tévesztett platformot, és így tovább! Linkekkel eredeti cikkeinkre.

Az év leghardkórabb játéka: Dwarf Fortress, PC

Két játék egyben: az egyik olyan, amiben letépheted egy kobold lábáról a zoknit és halálra verheted vele. A másik olyan, amiben ha nagyon tudsz, akkor akár építhetsz egy törpék lakta erődöt egy működő vulkánBAN. Grafika? A lehető legfapadosabb. Nehézségi szint? A lehető legnagyobb, ami még nem frusztráló. Vér és kegyetlenkedés? Ha akarod, hihetetlen brutális dolgokat csinálhatsz benne. Moddolhatóság? Bőven. (Még olyan elvetemült emberek is vannak, akik grafikát próbálnak csinálni hozzá ) Van ennél hardkórabb játék? Nincs.

Az év legjobb játéka, ami platformot tévesztett: Prince of Persia, X360/PS3

Túl sokat még nem játszottam vele, de akkor is nagyon megtetszett a játék az újításaival. Az pl. különösen, hogy ha meghalsz, akkor nem fél perces “loading” képernyő következik, hanem szinte rögtön visszadob a játék ugyanoda, ahol voltál – így nem kell korábban megoldott részeket újra ismételgetni. A legújabb PoP olyan program lett, amivel bárki megismerkedhetne a platformjátékok világával, és garantálom, hogy élvezné: ha Wii-re készült volna el. Kövezzetek meg, de szerintem mind a két konzol kontrollerén túlontúl sok gomb van ahhoz, hogy egy akármilyen “casual gamer” leüljön elé és ne azon stresszeljen, hogy most akkor mi hol is van, mit hogy is kéne. Ha viszont a Nintendo “hadonászós kvarcjátékára” (de szeretem, amikor a nyomtatott gamer sajtóban ilyeneket leírnak) is elkészült volna a játék, akkor jóval nagyobb siker lett volna.

Az év legtöbbet szövegelő játéka: The Spirit Engine 2, PC

Erről a játékról ugyan még nem írtam, de majd az is megtörténik. Eredetileg akartam egy “az év legjobb játéka független fejlesztőktől” díjat kiosztani, de nem tudtam eldönteni, hogy a Dwarf Fortress vagy ez kapja-e meg. Végül úgy döntöttem, hogy mind a kettő megérdemli. A Spirit Engine 2 egy olcsón letölthető szerepjáték, amit két ember fejlesztett (egyikük a zenét írta, a másikuk pedig minden mást), és remekül sikerült. Egy végigjátszás (én legalább kettőt ajánlok) nekem úgy 8-9 óráig tartott, aminek a fele a párbeszédek olvasásával telt. Ezt nem én mértem ki, hanem a program! Ráadásul én gyorsan tudok olvasni. Úgyhogy íme, az év legtöbbet szövegelő játéka. Ha nem szeretsz játék közben sok szöveget olvasni, akkor nem ajánlom. Ha viszont igen, akkor a 2008-as programok közül ennél jobbat nemigen találhatsz. (A DS-es Hotel Dusk mondjuk azért megszorongathatja.)

Az év legnagyobb meglepetése, amiről előtte semmit se hallottam: The World Ends With You, NDS

Talán ha sokkal több helyen olvastam volna a készülő címekről, akkor feltűnt volna a TWEWY, így viszont csak az elkészült játék került a kezembe, amire azonnal lecsaptam. Ugyan Japánban 2007-ben jelent meg, de Nyugatra csak 2008-ban jutott el, úgyhogy még az idei évhez számítom. Csak azt tudom elismételni, amit a korábbi cikkemben írtam: ennyire újszerű, és mégis remekül elkészített játékot rég nem láttam. Azt is mondhatnám, hogy számomra az év Square-játéka, na de mégse akarok egy kiadót ennyire kipécézni

Az év legjobb játéka: Fallout 3, PC

Nincs itt semmi meglepetés, megelőlegeztem neki, hogy másfél hónap alatt nem jön ki jobb játék, és így is lett. Mindössze csak annyit tennék még hozzá, hogy azért írtam oda a “PC-re”-t, mert ugyan lehet, hogy konzolokra jött talán ki jobb szerepjáték, de ha hozzáveszem azt, hogy már most elkezdtek szállingózni a modok a PC-s verzióhoz, akkor szerintem egy-másfél éven belül annyi jó minőségű extra (és ingyenes!) tartalommal fog ez a verzió rendelkezni, hogy játék legyen a talpán, ami majd megszorongatja. (Talán a Wizardry 9? De hihetetlen optimista vagyok )

Nincsen különösebben sorrend, a most következő tíz esemény mindegyike meglehetősen borzasztó. Az összegzésként elmondható, hogy 2008 a másolásvédelem éve volt – a védelem odáig fajult, hogy számos felhasználót a jogosan megvásárolt játékaiból is kizárt, tönkretette a Windowst, vagy csak simán halálra idegesített mindenkit. A GTA IV lejjebb leírt problémái mellett például három különböző rendszert is használt, amelyikbe mindbe be kellett jelentkezni a játék összes funkciójának eléréséhez. (Mi maradtunk az Xbox verziónál…)

Azt gondolnánk, hogy mindezen eseményekből azok profitáltak legjobban, akik az efféle programok feltörésében jeleskednek – de ott is számos fájdalmas momentummal szembesülhettünk, a listánkra felkerült Chrono Trigger crackerek például egészen biztosan egy életre megtanulták, hogy ne igyanak előre a medve bőrére. Nem, meglepetésre legjobban azok jöttek ki az egészből, akik hallgattak a felhasználókra - a Stardock Games elhatárolódott mindenféle másolásvédelemtől és mégis nyereséget termelt a Sins of a Solar Empire-rel. A siker titka? “Nem a felhasználóknak, hanem a vásárlóknak fejlesztünk, és régebbi konfigurációkon is elfutnak a játékaink.” Legalábbis ők ezt mondják… de most térjünk át azokra, akiknek nem sikerült ilyen elegánsan megoldaniuk a problémáikat!

1. Nintendo sajtókonferencia az idei E3-on

Már egyszer írtunk róla, de az év legnagyobb rettenetei között is előkelő helyet foglal el, sikongó menedzserekkel és masszív, csoportosan elkövetett bénázással. Hogy a játékok – ööö játékok? Azok is voltak? Különdíjunk nyertese Cammie Dunaway, az amerikai Nintendo vezérigazgató-helyettese, aki a Wirednek azt állította, hogy nem színészkedett, ő igazából ilyen vidám és lelkes. Júúúúj.

2. Playstation Home chatszűrés

Ez a listánk legfrissebb eleme, még épphogy sikerült az idei év végébe beleférnie. Az Xbox Live-ot sokan szidják jogosan, hogy rengeteg a trágárság rajta, minden amerikai tízéves úgy gondolja, hogy ott kell kiélnie magát. A Sony a Playstation Home indulásakor úgy tervezte, kiküszöböli a problémát, de szerencsétlen fejlesztőknek sikerült a ló túlsó oldalára átesniük… a Home mindent kiszűr, amivel kapcsolatban a halvány gyanúja is felmerül annak, hogy valamilyen káromkodáshoz köze lenne, beleértve olyan szavakat is, mint “Krisztus” “zsidó” és “meleg”. Mindezt szóhatáron belül is műveli, tehát a szerencsétlen felhasználók induláskor azzal szembesültek, hogy mindenki “****o”-val köszön. (”hell” = pokol = Rendkívül Csúnya Szó, Jajj.) A Sony próbálja menteni a menthetőt, folyamatosan javítják a szűrést, és a meleg játékosoktól elnézést kértek. Mindenesetre ez így is hatalmas égés, főleg annak a fényében, hogy a Home indulása rengeteget csúszott. Lehet, hogy nem ártott volna még egy kicsit várni? Merry ******mas!

3. Grand Theft Auto IV PC indulás

A GTA IV nagyszerűen sikerült, írtuk meg a konzolos verziók megjelenésekor, de akkor még nem tudtuk, mi fog történni a PC változattal. Hiába a több hónapos várakozás, a programot olyan szinten teszteletlenül dobták piacra, amire “nagy” címmel kapcsolatban még nem volt példa. Fagyások, textúrahibák, ordas belassulások várták azokat a szerencséseket, akiknek egyáltalán sikerült elindítaniuk a játékot. Hatalmas volt a felháborodás, amit csak tetézett, hogy a fejlesztők azt nyilatkozták, hogy “néhány” játékos aprócska problémájáról van szó.

4. Wii Music és az Ó szép fenyő

Erre a játékra is sokat kellett várni, de mint Ádám rövid tesztjéből is kiderül, egyáltalán nem érte meg. A Nintendo deklaráltan nem akart a Guitar Hero és Rock Band sorozatokkal rivalizálni, de attól még összerakhattak volna valamit, ami élvezhető. A Wii Music nyeri “Minden Idők Legrosszabb Zenéi Zenés Játékprogramban” különdíjunkat, szemlátomást az volt a cél, hogy minél kevesebb jogdíjat kelljen kifizetni. Oh my darling Clementine? Twinkle, twinkle little star?? O TANNENBAUM?! Légyszi ne. Óvodások lehet hogy szeretnék, de ők inkább töltsék szabadidejüket a játszótéren és ne a gép előtt.

5. Limbo of the Lost, a legtöbb helyről összelopott játék

A Limbo of the Lost 2007-ben jelent meg, de 2008 nyarán tört ki körülötte a botrány. Az uborkaszezon közepén minden gamer oldal rávetette magát erre az egyszerre szórakoztató és borzasztó történetre, minket is beleértve – ebben a játékban ugyanis szinte semmilyen eredeti tartalom nincs, mindent máshonnan nyúltak a készítők. Hogy mi ebben szórakoztató? A “fejlesztők” képzelőereje nem terjedt még odáig se, hogy ha a legnépszerűbb játékokból lopnak, azt valaki egy idő után… ööö, észre fogja venni. Az Obliviontől a World of Warcraftig mindenhonnan kerültek elemek a kész termékbe. Indulhat a vadászat!

6. A Spore és a MASSZÍV GYŰLÖLETHULLÁMOK

Az hagyján, hogy a Spore alulmúlta mindenki várakozásait, de az indokolatlanul szigorú (és emellett meglehetősen használhatatlan) másolásvédelem miatt dühödt felhasználók ezrei pontozták egy csillagra az online áruházakban és minden lehetséges helyen. Az Amazon eleinte törölgette az egycsillagos kritikákat, de aztán ők is feladták, jelen pillanatban is több ezer ilyen található a rendszerükben. Hogy az eladásokat mindez mennyire befolyásolta, arról senki sem szeretett volna nyilatkozni a kiadónál… Az egész hacacáréval csak azt sikerült elérni, hogy azóta más cégek már egyenesen azzal reklámozzák saját PC játékaikat, hogy nincsen rajtuk másolásvédelem. Tanulság: ne haragítsuk magunkra az internetet!

7. A Chrono Trigger és a DS-es kalózkodás (tmarxell)

Nagyon vártuk a Chrono Trigger DS-es változatát, aztán felröppent egy érdekes hír: külön speciális másolásvédelem lesz benne, mivel a Square-nek elege lett a nagyon elterjedt kalózkodásból. Végre meg is érkezett a program, aztán hamarosan megszólaltak a crackerek is. Röviden és tömören: “omg feltörtük a játékot! … omg mégsem! … omg most már feltörtük a játékot! … omg még mindig nem!” És ez folytatódott nagyon sokáig, pl. amikor a múltkor néztem a fórumukat, akkor már majdnem 70 oldalnál tartott a diskurzus. A védelem ugyanis abból állt, hogy a játék különböző részeknél kifagyott, vagy lehetetlenné tette a továbbhaladást, ha Flash-kártyára “backupolták” a programot. A gond csak az volt, hogy a jelek szerint teletömték ilyen ellenőrzésekkel az egészet – és ráadásul a különböző gyártók kártyáihoz különböző crackek kellettek. Mostanra már állítólag tényleg sikerült feltörni teljesen a másolásvédelmet. Kisdobos becsszó.

8. A LittleBigPlanet és a mérges muszlim gamerek

Az előzetesen talán legjobban sztárolt PS3 játék több csúszásnak is áldozatául esett, amelyek közül az utolsó meglehetősen furcsa és hihetetlen. Az LBP zenéje tartalmazott egy számot, amelyben Korán-idézetek hangzottak el, és egy meglehetősen elterjedt muszlim álláspont korlátozza a megzenésítést. Ha azt várnánk, hogy szakállas tálibok tiltakoztak, nem – arab gamerek szóltak az egyik hivatalos Playstation fórumon. Ráadásul a zene eredeti alkotója is vallásos muszlim, csak szemlátomást nem osztja ezt az álláspontot. (Az iszlámot nem úgy kell elképzelni, mint a katolikus egyházat, hogy mindenki egyetért mindenben, és van egy pápa, aki minden vitás kérdést eldönthet.) A Sony megrettent és a hiba kijavításáig elhalasztotta az indulást, ezt viszont más muszlimok nehezményezték. Hiába, nem lehet mindenkinek kedvére tenni!

9. A Mass Effect és a meztelen földönkívüli csajok

2008 januárjában tört ki és hónapokig zajlott a Mass Effect körüli botrány – a játékban található kb. két perces, meglepően visszafogott szexjelenet hallatán az amerikai jobboldali média egy emberként támadta a Microsoftot és nevezte a konzolját “Szexbox”-nak. A végén már mindenki mondta a magáét, és olyan állítások is elhangzottak, amiknek egyáltalán semmi köze az eredeti játékhoz, például hogy “bármit megerőszakolhatunk, ami él és mozog”. Mi a Gémeskútnál továbbra sem értjük, hogy egy “18 éven felülieknek” címkével ellátott programban miért zavarnak bárkit is a 18 éven felüli tartalmak, de a legszürreálisabb momentum mégiscsak az volt, hogy Nagy-Britanniában ez a Rendkívül Ártalmas és Borzasztó Program 12 éven felüli korhatárt kapott. Ha valaki szeretne részletesen megismerkedni a szexbotránnyal, hosszú cikket írtunk róla.

10. “2009 a PS3 éve lesz”

A “játékipari elemző” lassan az “öltönyös svindler” szinonímájává alakul. Sokan nem tudták megemészteni, hogy nem sikerült megjósolniuk, hogy ebben a konzolgenerációban a lenézett és gyerekesnek tartott Nintendo fogja letarolni a piacot. Ezt tényleg nehéz volt előre látni. De hogy éveken át ragaszkodnak a tények ellenében is az álláspontjukhoz, az egyszerre vicces és szomorú. Mint ahogy az utóbbi tíz évben évente menetrendszerint beharangozták a nyílt szoftverek rajongói a “desktop Linux évét” (ez közben tényleg bekövetkezett, nekem már a szüleim is Linuxot használnak!), most évek óta a “jövőre a PS3 éve lesz” korszakát írjuk. 2008-ra különösen sokan tippeltek, de mint láthatjuk, nem sikerült az áttörés, sőt a Microsoft megszerezte az egyik legjobban várt PS3 exkluzív címet, a Final Fantasy XIII-t. Azt gondolnánk, ezek után mindenki feladja, de nem, az év végével megjelentek az ugyanerre a kaptafára készült jövő évi előrejelzések. Pedig már maga a Sony sem a PS3, hanem a PSP évének nevezte ki 2009-et…

…és akkor még a Duke Nukem Forevert be se vettük a listába. Tinektek mi fájt idén a legjobban?

Disaster: Day of Crisis
Gémeskút osztályzat: jó
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Akció
Korosztály: 16+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: közepesen hosszú

Kezdjük a kakukktojással. Ez a várakozásokkal ellentétben meglepően jó hibrid cím külső nézetes akciót vegyít belső nézetes lövöldözéssel és Wiimote-os ügyességi elemekkel. Hosszú idő óta először éreztem, hogy jól megírt a történet, szépen felépített a dramaturgia, jól az aránya az interaktív és nem interaktív részeknek. A grafika Wiihez képest jó, a bevezető vulkános rész különösen, viszont van több gyenge rész, valami miatt sok pályán dominál a szürke szín (kb. annyira, mint anno a Quake I-ben a barna). Ezeket a hátrányokat viszont sikeresen kárpótolja a pörgős, izgalmas játékmenet.

Rayman Raving Rabbids: TV Party
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Minijáték-gyűjtemény
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Nincs
Nehézségi ív: Kezdő-haladó
Beletanulási idő: Rövid
Ár: 12.900,-

Két szóban: Rettenetes lebőgés. A koncepció ütős, a design jó, a nyulak viccesek, de az irányíthatatlanság megöli az élményt. Remek ötlet például a Wii Balance Board, a Wiimote és a nuncsaku együttes bevonása a ritmusjátékokba, viszont a program már teljesen véletlenszerűen érzékeli a mozdulatokat. Hamar kiderült az is, hogy a sok kis játék valójában kevés játék sokféle variációját jelenti. Kár érte.

Final Fantasy Fables: Chocobo Dungeon
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 77
Kiadás éve: 2008
Műfaj: RPG
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Kezdő-középhaladó
Beletanulási idő: Rövid

Squaresoft-játékkal nem csináltam még, hogy tizenöt perc után kikapcsoltam. Hát, mindig érik meglepetések az embert. Én is bedőltem annak, hogy a Chocobo így aranyos meg úgy, de a történet sablonos és unalmas, rengeteg a szöveg (és gyengén van megírva), az angol szinkron sipítozós, a harcrendszer sablonos és átgondolatlan, a grafika pedig Gamecube-szintű. Az egyetlen jó dolog a Final Fantasy V-ből ismert egyik zene remixe volt, de az is csak nosztalgiaértékből. Csak a kevés vele töltött idő miatt adtam neki “rossz” besorolást, hátha később élvezhetőbbé válik (vált volna). Ha valaki tovább bírta, szívesen korrigálom a nézeteimet.

Samba de Amigo
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 67
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Nincs
Nehézség: Kérdéses
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Fél szám

Csináljunk úgy, mintha a Wiimote meg a nuncsaku ilyen szamba-izék lennének, és csapkodjunk a levegőbe. Kb. ennyi ennek a játékteremből importált szerencsétlenségnek az értelme. Rettenetes grafikával a kilencvenes évek agyonjátszott latinos-technopop nyári slágereire rázhatjuk az irányítókat, miközben nézzük, ahogy vicsorgó majmok (ld. a borítót) a zenéhez hasonló, de a ritmushoz azért véletlenül se passzoló repetitívséggel pattognak fel és alá. Annyit ért el nálam ez a program, hogy ha még egyszer meghallom valahol a Samba De Janeiro-t, kifutok a világból.

Wii Music
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 62
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Minimális (zenei szókincs nem árt)
Nehézség: Abszolút kezdő
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Kb. egy fél dal
Ár: 11.900,-

Megdöbbentő, hogy a Nintendo ezzel próbálta felvenni a versenyt a Guitar Hero-val, Rock Band-del és az ezekhez hasonló zenés játéksorozatokkal. Meg is látszik az nemzetközi szinten alacsony eladási mutatókon, amit Miyamoto-ék az említett sorozatok sikerével magyaráz a cég — vagyis tudnak róla, hogy ezek léteznek, akkor meg pláne nem értem, hogy miért így hozták össze a Wii Musicot. Röviden arról van szó, hogy a játék rendkívül élethűen próbálja imitálni a hangszereket, így a kontrollerekkel például: csapkodni kell, mint egy zongorát, vagy csapkodni, mint egy gitárt. A hegedűt legalább húzni kell, de itt jön a csavar: még csak nem is a hangokat imitáljuk, csak és kizárólag a ritmust. A program mindig a helyes hangokat játssza, nekünk csak a ritmust kell eltalálni. Illetve még csak azt sem, mert akármilyen gyorsan, akármennyit csapkodhatunk, valamilyen extra (75%-ban odaillő) hang kerül a dalba, de ez is édesmindegy, mert semmi pontszám vagy ilyesmi nincsen. Azt csinálunk amit akarunk, az extra tartalom az elmentett “jam session”-jeink vagy “videoklipjeink” (amit látunk aközben hogy “zenélünk”) arányában válik
elérhetővé.
A legnagyobb poén (bár inkább rossz vicc) a számok listája. Kezdetben olyan dolgokat nyomhatunk, mint a Twinkle Twinkle Little Star, az O Tannenbaum vagy akár az általam teljesen ismeretlen My Grandfather’s Clock vagy a Do-Re-Mi elnevezésű furcsaságok. Később (ha már sok-sok csodálatos videoklipet elmentettünk) egy csomó más zenéhez is hozzáférhetünk, de ehhez egyrészt már nem volt türelmem, másrészt a kritikák szerint azok is legnagyobbrészt tizennyolc-tizenkilencedik századi műdalok és egyéb klasszikus zenék.
Ne menjünk el persze amellett, hogy a Wii Music négy darab minijátéka közül kettő teljesen élvezhető: a harangozós játékban több nehézségben négyen csilingelhetünk a megfelelő pillanatokban (ez nehéz fokozaton már kihívást jelent), a szolfézsjátékban pedig jól lehet fejleszteni a zenei hallást (itt ki kell választanunk például, hogy három akkord közül melyik a legmélyebb, sorrendbe kell tennünk hangmagasságokat, esetleg egy zenekarban kiszúrni azt aki hamisan játszik, mindezt időre). A dob-minijátéknak ugyanakkor irtózatos az irányítása (egyik dob A+B+hadonász, másik cin C+Z+hadonász), a karmesterkedés pedig szintén a hadonásszál, majd csak lesz valami típusba sorolható.
Szóval az egész Wii Music egy igen gyenge és igen szétesett zeneszimulátor, amit a Wii indulásakor még csak-csak ki lehetett volna adni, de évekkel később, a mozgás-irányítás kezdeti varázsának elmúltával ez már nem elég. Végül álljon itt egy videó, amin látszik, az E3 konferencia sajtótájékoztatóján is mennyire csetlett-botlott a szoftver, illetve az is bemutatásra kerül, milyen az, amikor egy “jam session”-ben többen is hadonászhatunk egyszerre (katasztrofális.)

A Microsoft a Sonytól elirigyelte a japán szerepjátékokat, a Nintendótól meg az alkalmi játékosok hatalmas tömegét. Arról már írtunk, hogy az előbbi téren milyen lépéseket tettek, most lássuk az utóbbit!

Marketingzseniket szemlátomást sikerült találni, mert akik képesek egy egyszerű firmware-frissítést hatalmas élményként eladni, azokat talán tényleg érdemes így nevezni. Márpedig ez történt: a New Xbox Experience elnevezésű frissítés körül hónapok óta megy a felhajtás a különböző játékos blogokon, minden tele volt előzetes videókkal, sőt nemrég kiszivárgott a forráskód és boldog-boldogtalan azt próbálgatta. (Magyarul rém hülyén hangzik az “Új Xbox Tapasztalat”, de az “Új Xbox Élmény” se sokkal jobb, úgyhogy innentől fogva egyszerűen NXE-ként lesz rövidítve.) A mai napon már minden internetkapcsolattal rendelkező Xbox360-tulajdonos számára élesben elérhető az NXE, így mi is kipróbáltuk.

DS újdonságok:

A legelső és legfontosabb, hogy jön a már hetek óta emlegetett újgenerációs Nintendo DS. DSi lesz a neve, fogja tudni futtatni az eddigi DS játékokat, viszont nem lesz benne GBA slot. (Az egyelőre kérdés, mi lesz azokkal a DS programokkal, amik GBA slotba dugható extra hardvereket is használtak – ilyen például a Guitar Hero.) Azért a bővítőhelyek szerelmesei se keseredjenek el, mert meglepetésre lesz SD kártyahely is a gépen – ezt eddig csak különböző homebrew megoldásokkal lehetett elérni. Természetesen ahol a homebrew megjelenik, ott gonosz ikertestvére, az illegális másolás is felüti a fejét, úgyhogy valószínűleg újfajta védelemre stb. is számíthatunk, erről még nem lehet tudni részleteket.

A képernyők kicsit nagyobbak lesznek, a felső is. Új funkció még a fényképezés, de mivel a két beépített kamera felbontása 640×480 – ez egészen pontosan 0.3 megapixel – ezt valószínűleg csak a játékok fogják érdekes kiegészítőként használni, a kedves felhasználó jobban jár, ha egyéb célokra a mobiljával készít gyors képeket. (Több blogon az jelent meg, hogy 3 megapixel a felbontás, ez tévedés, a .3 lett félreolvasva.) Nem igazán világos, hogy miért nem lehetett jobb fényképező hardvert szerelni a DS-be, persze úgyis minden japán zsebében ott lapul a kamerás mobil, de ez akkor is kissé csalódást keltő. Az árat nyilván megdobná kicsit, de hát a Nintendo az utóbbi években úgy is pénzjegynyomda üzemmódban működött, úgyhogy akár – hahh! – azt is el tudnám képzelni, hogy veszteségesen árulnák a hardvert. (Csakúgy, mint a többi konzolgyártó tette eddig is.)

Egyelőre két színben kerül a DSi piacra, fehér és fekete. A design nem változik számottevően, marad ugyanaz az elegánsan visszafogott “felnőttes” formatervezés, mint a DS Lite-nál. Kicsit keskenyebb lesz a ház, és matt lesz a felülete, de nem nagy a különbség. Ennél talán kicsit fontosabb hír, hogy igen, igen, végre lesz a DSi-ben beépített webböngésző és nem kell külön megvenni meg a GBA slottal variálni. Nem tudni még, hogy lesz-e WPA támogatás, kedves Nintendo, szépen kérünk! (A promó képeken látszik a külön wifi LED, talán ha ennyire rámennek a vezeték nélküli dolgokra, akkor csak belefér az elavult WEP mellé a WPA titkosítás is.) A böngésző és a wifi is gyorsabb lesz, mint eddig – hogy ez alatt pontosan mit értenek, ki tudja.

DS-re is indul XBLA- és Wiiware-szerű webshop, amit a böngészővel lehet majd elérni, és Nintendo pontokért lehet benne játékokat venni: ingyen, 200, 500 és 800 pontos kategóriák lesznek. Az első vásárlók 1000 pontot kapnak ajándékba a gépükhöz.

Lesz beépített zenelejátszás, persze ez már régesrég üzemel homebrew formában, én is a DS-emet használom útközbeni mp3-hallgatásra. Mindenesetre nagyon hiányzott eddig, most már hivatalosan is lesz, a kevésbé barkácsoló kedvű Nintendo-felhasználók biztos örülni fognak neki. Állítható lesz a lejátszás sebessége, a nyelvtanulók kedvéért. (Őszintén szólva én még sose próbáltam így nyelvet tanulni, de ők tudják…) Viszont sajnos magát az mp3 formátumot nem fogja támogatni a DSi, hanem csak az iTunes-ról ismert AAC-t – ez eléggé öngyilkos lépésnek tűnik, de hátha még meggondolják magukat.

Japánban még idén megvásárolható lesz a DSi, a többi régióban jövőre. Összességében nem várható gyökeres változás, a DS kicsit többet fog tudni, mondjuk az extra funkciók közül sok olyan, ami már igazán lehetett volna eddig is, és/vagy “nem hivatalosan” már létezik (memóriakártya, zenelejátszás…), több pedig eléggé haszontalannak tűnik (mint a kamera).

Ami nem derült ki: a processzorról és a játékkazetták felső méretkorlátjáról semmi információ, pedig ezek valószínűleg jobban érdekelnék a jelenlegi DS-tulajdonosokat, mint a zenelejátszás és a webshop. Több RAM lesz a gépben, de nem tudni, mennyivel, és lesz beépített flash memória is tárhelynek (a webshop miatt).

Wii újdonságok:

A Nintendo nagy nehezen ráeszmélt, hogy meglehetősen nehéz rávenni a Wiit arra, hogy felmásszon a helyi hálóra és ki az internetre. Készítenek egy rövidfilmet, ami segít benne, és azok, akik végképp nem tudnak csatlakozni, 500 pontot kapnak fájdalomdíjul. (Mi itthon napokig szenvedtünk vele, de végül sikerült, nem kaphatunk 250 pontot? Légyszi?) Kérdés, hogy ez az akció Európába is eljut-e.

Ami viszont biztosan, az a Wii 2009-ben esedékes firmware frissítése, ami lehetővé teszi azt, hogy SD-kártyáról futtassunk játékokat. Örülhetünk, végre van tárhely a WiiWare és Virtual Console cuccainknak, de még így se minden tökéletes: SDHC kártyákat nem támogat az olvasó, tehát 4 giga lesz a felső határ. Viszont a Wii csigalassú SD elérési sebességén javítottak, úgyhogy legalább afelől nem kell aggódnunk. Mi jobban örültünk volna egy külső merevlemeznek, de ez is jobb mint a semmi. Az viszont érthetetlen, miért nem lehet mindezt most rögtön lerendezni, miért kell 2009 tavaszáig várnunk…?

Források:

* Nintendo Tokió sajtókonferencia (Famitsu/Kotaku)
* Nintendo USA sajtótájékoztató (Gamasutra)
* DSi hivatalos japán honlap

Régi problémám, hogy mostanában nem nagyon készül igazán jó platformjáték, legalábbis a klasszikus fajtából, vagyis, hogy az ember jól megtervezett pályákon fut, szalad, ugrándozik, neadjisten gondolkodik. Le a kalappal a Super Mario Galaxy előtt, ami korrektül képviseli a műfajt, de ha körbenézünk a játékok között, akkor valami nagyon nem stimmel. Imádom például a Castlevania sorozat platform-szerepjáték hibridjeit, de azok sokkal inkább szólnak már a szerepjáték-, mint a platformelemekről; vagy ott van a minden más szempontból zseniális Psychonauts, ami az utolsó előtti pályát kivéve sokkal inkább egy dialóg- és gyűjtögetéscentrikus kalandjáték, mint platform. (Az olyanokat meg már ne is említsük, mint a kritikusok által is nagyrészt dícsért Death Jr.: Root of Evil, aminek ezért nagy várakozással néztem elébe, de hamar kiderült, hogy ezt a játékot már platformnak nevezni is ciki.)
Hogy hová lettek a klasszikus platformjátékok? Valahogy az a tapasztalatom, hogy az egykor platformnak nevezett műfaj teljesen átalakult, s ebben a változásban nem kizárólagos, de igen nagy mérföldkő volt az 1997-es Castlevania: Symphony of the Night. Koji Igarashi producer korszakalkotó ötlettel olvasztotta egybe végleg a platformműfajt a számítógépes RPG-k egyes elemeivel, megújítva az akkor már kicsit rozsdásodó Castlevania-sorozatot, és egy mai napig helyt álló játékot létrehozva. A nagy egybefüggő játékterek és fejlődő-fejleszthető képességek persze messze nem először jelentek meg platformjátékban, hiszen ugyanezeket már az 1986-os Metroid is tudta, sőt, bizonyos szempontból a Rockman (mifelénk Megaman) is erre épül. Ha megnézzük a DS-re készült legújabb Rockman-sorozatot, a ZX-et, megtaláljuk benne a hagyományos platformpályákat ugyanúgy, mint a fejleszthető fegyvereket vagy a főhős tulajdonságait javító cuccokat – s ezek az elemek már a kilencvenes évek eleje óta részei a Rockman-játékoknak.
A fentiekben ismertetett játékelemek tehát a legklasszikusabb platformoktól sem voltak idegenek, valami miatt mégis a Symphony esetében beszéltek először platform-RPG hibridről, és valahogy bekerült a köztudatba az, hogy “a platform önmagában már nem elég”. Eltelt tíz év, és ma már a szakikon kívül ritkán hív bárki is platformnak vagy platformernek egy játékot, a három dimenziós korszakban ugyanis szépen lassan átalakult a műfaj neve a belepakolt elemek függvényében. A leggyakoribb megnevezés ma már a semmitmondó action-adventure, vagyis akció-kaland, amibe gyakorlatilag minden belefér, és jól el is rejti a hiányosságokat.
Valószínűleg azért lett a shovelware, a kevés pénzből kevés energiabefektetéssel összetákolt szoftverek terepe az egykori platformjáték, mert (az autóverseny mellett) egy mászkálós-ugrálós programmotort a legegyszerűbb összedobálni, a kegyelemdöfést pedig a platformok lelkét adó pályatervezésen való spórolás adta meg. Nézzük csak meg kiskedvencemet, minden idők egyik legrosszabbra értékelt címét, a Wiire nem is olyan rég kiadott Ninjabread Man-t, ami tökéletes iskolapéldája az elmondottaknak. A komplex pályatervezés helyett túlságosan tágas, üres játéktereket látunk, s hogy ez ne tűnjön fel, indul meg a kompenzálás, jönnek be az olyan elemek, mint a gyűjtögetés, ami igen gyakran épül a “csapj szét egy tereptárgyat, abból kiesik 6 darab izé, gyűjts össze százat és fejlődik a karaktered” típusú megoldásra, ami rendkívüli módon meg tudja hosszabbítani a játékidőt, csak épp minőségi tartalom nélkül.
A jó platformjáték utáni keresésemben végül vissza kellett tekernem néhány évet az időben, ugyanis rájöttem, sosem játszottam a sokszoros díjnyertes Prince of Persia: The Sands of Time-mal. A Prince of Persia sorozat viszontagságos történetének egyik csúcsa (a másik két csúcs a két klasszikus, eredeti program) ez a gyakorlatilag teljesen puritán játék, amiben nincsenek idióta tennivalók, a játékmenetet feleslegesen bonyolító elemek. Csak a herceg van, az ellenségek, a pályákat alkotó tereptárgyak, az életerőt visszaállító gyógyvizek, meg persze a tőr, amivel adott számú alkalommal visszaforgathatjuk az időt, ha valamit rosszul csináltunk. (És aki emlékszik, milyen gyakori dolog a halál a Prince of Persia-sorozat korábbi részeiben, az tudja, hogy ez nagyon is szükséges képesség) A grafika mára már kicsit megkopott, de a hangulaton ez keveset változtat. Egyedül a 3D-s platformerek kamerakezelési gyermekbetegségei hozhatók fel negatívumként.

Ami a fentiek ellenére menteni látszik a platformjáték műfaját, az az, hogy a Wii Virtual Console, illetve a Wiiware és az Xbox Live Arcade hatására véglegesen kitört a retro-láz, és ezt a hullámot a Capcom úgy készül meglovagolni a közeljövőben (elvileg már most szeptemberben), hogy kiad egy a 8-bites Nintendo-korszaknak teljes egészében megfelelő Megaman-játékot.
Hogy mennyire komolyan gondolják a nyolcvanas évek szellemének felelevenítését, mutatja a játék borítója, amihez azt hiszem, semmilyen kommentár nem szükséges. Hamarosan (főleg, ha kiderül, hogy Európában mikor lesz elérhető a cucc) külön cikkben emlékezünk meg a régi-új Megaman 9-ről, mert azt hiszem, hogy a hír hallatára sok, hozzám hasonlóan a nyolcvanas évek közepén felnőtt olvas
ómnak megdobban a szíve.

A cikkben szereplő játékok adatlapjai

Castlevania: Symphony of the Night
Osztályzat: zseniális
Kiadás éve: 1997, 2007
Platform: Playstation/Sega Saturn, PSP/Xbox 360
Gyártó: Konami
Műfaj: Platform-RPG
Korosztály: 12+ (erőszak, vér)
Nyelvigény: Alapfok
Nehézségi ív: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: Rövid
Az eredetileg Playstationre és Sega Saturnra készült cím két mai konzolra készült remake-je közül az Xbox360-as kevesebb szoftverhibát tartalmaz, viszont csak a PSP verzióban játszható a Saturn-változatból a másik főhős, Maria Renard. A másik fontos különbség, hogy a PSP verzióhoz újrafordították a szöveget, amitől lehet, hogy jobb lett a játék. (Ha kijavították például a játék végén elhangzó monológot, aminél a Playstation-angolban a sötétség haldokló ura B-szinkronhangján fennkölten idéz a Máté evangéliumából, máris örülök.)

Death Jr.: Root of Evil
Osztályzat: borzalmas
Kiadás éve: 2008
Platform: Wii, PSP
Gyártó: Eidos
Műfaj: 3D platform-kaland
Korosztály: 12+ (a PEGI szerint káromkodást és szex-utalásokat tartalmaz, én ilyet nem találtam)
Nyelvigény: Alapfok
Nehézségi ív: Kezdő
Beletanulási idő: Rövid
Nem is értem, hogy bírtak ennek jó pontszámokat adni egyes nemzetközi magazinok. (Persze tudom: úgy, hogy azok minden játéknak jó pontszámot adnak.) Összedobált, unalmas, repetitív pályák a gyűjtögess-ugrálj-lőj fajtából. Az alapfelállás a kaszás gyerekével és barátnőjével nem is lenne rossz, de megvalósítás rettenetes. Látszik, hogy a Psychonauts atmoszféráját próbálja lemásolni, de ebből csak erőltetett jópofáskodás lesz.

Megaman ZX / Megaman ZX Advent
Osztályzat: nagyon jó
Kiadás éve: 2007 / 2008
Platform: DS
Gyártó: Inti Creates / Capcom
Műfaj: Platform
Korosztály: 12+ (a PEGI szerint erőszak van benne, de igazából maximum emberformájú robotokat lehet benne kaszabolni)
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Haladó-profi
Beletanulási idő: Rövid
Egybevettem a két játékot, mert bár a történetük más, az alapelképzelésben nincs köztük különbség. Adottak gyerekek, akik a biofém nevű misztikus anyag különböző előfordulásaival való találkozás nyomán különböző képességű biorobotokká tudnak átalakulni. Mindkét játék szép és izgalmas, ugyanakkor nehéz, az Advent különösen nem ajánlható kezdőknek, annyira röhejesen kevés mentéspontot sikerült elhelyezni.

Prince of Persia: The Sands of Time
Osztályzat: zseniális
Kiadás éve: 2003
Platform: PC, Gamecube, Playstation 2, Xbox
Gyártó: Ubisoft Montreal
Műfaj: 3D platform/akció
Korosztály: 12+
Nyelvigény: Minimális
Nehézségi ív: Középhaladó-profi
Beletanulási idő: Rövid
Annak idején rendkívül sok díjat zsebelt be, nem is tudom, hogy kerülhette el öt éven át a figyelmemet. Viszont épp az eltelt idő miatt lehet retrospektíve látni, hogy mennyire üt az eredeti játékot is szerző Jordan Mechner minimalista, az egyszerűségre és a tiszta játékra koncentráló szerkesztése. Sajnos a későbbi PoP-játékokhoz Mechnernek már nincs köze, s ez látszik is – az ezt követő részt öt perc játék után hagytam abba, mikor az első tutorial megtanított nyakat kitekerni és fejet levágni jó véresen. Akkor már tudtam, hogy ez a Prince már nem az a Prince.

Psychonauts
Osztályzat: zseniális
Kiadás éve: 2005
Platform: PC, Playstation 2, Xbox
Gyártó: Doublefine / Majesco
Műfaj: 3D platform/akció
Korosztály: 12+
Nyelvigény: Minimum középfok
Nehézségi: Középhaladó
Beletanulási idő: Rövid
Egyszer mindenképpen meg kell, hogy kapja a saját cikkét, a Psychonauts az ex-Lucasartsos Tim Schafer munkája, akinek többek között olyan játékokat köszönhetünk, mint a Full Throttle. A jó öreg Lucas-kalandjátékok meghatározó pozitívumai, az egyedi szereplőgárda, az isteni dialógok, a magával ragadó világ mind megvannak. Bár játékszempontból több szempontból is gyenge, a sehol máshol nem látott ötletek és a játékélmény ezt teljesen egyensúlyozza.