Gémeskút osztályzat: nagyon jó
Kiadás éve: 2008
Műfaj: műtős szimulátor
Korosztály: ESRB: T (európai korhatár még nincs)
Nyelvigény: középfokú
Nehézség: kezdő-haladó
Beletanulási idő: rövid
Néhány évvel ezelőtt valakinek, amikor kezébe vette a Nintendo DS-t és elkezdett játszani vele, a következő gondolat juthatott az eszébe: “Nini, hiszen ez a mutatópálcika akár szike is lehetne!” Persze lehet, hogy a Trauma Center mégsem ilyen népmesei módon született meg, de sebaj: a lényeg, hogy kaptunk anno egy újító szellemű játékot, ami elég sokak emlékezetében megmaradt. Az egyik ilyen emlékezetes mozzanata az ún. “Healing touch” és az utána… érdekesbe forduló történet volt, a másik pedig magának a programnak a nehézsége. Az eleje még viszonylag könnyen indult, aztán elég durván felfutott: olyannyira, hogy én pl. anno nem is csináltam végig a történetet, egyszerűen abbahagytam. Azóta kijött egy Wii-s változat, amit inkább szintén hanyagoltam, meg elkészítették a játék folytatását is. Mivel maga az első rész amúgy kifejezetten jó volt, úgy döntöttem, kipróbálom a másodikat is, hátha most már nem akarom majd a falhoz vágni a DS-emet. Lássuk, hogy most épségben megússza-e a hardver!
Tovább »
Osztályzat: Rossz
Műfaj: Városépítő, casual
Korosztály:
3+
Nyelvigény: Alapfok?
Nehézség: Kezdő
Beletanulási idő: Rövid
Ár: 3-4000 Ft
Hogyan ne reformáljunk? A nagyszerű Sim City városépítő sorozat legújabb része számos érdekes újdonságot hoz, csak hogy aztán rövid úton kiderüljön, a tartalom elképesztően szegényes. “Nem városszimulátor, hanem társadalomszimulátor”, dicsekedtek a készítők – de az igazat megvallva, ez a játék egyáltalán nem is szimulátor, hanem babaház. Ami nem baj, csak ne legyünk 14 éven felüliek… és persze egy vadiúj gép sem árt, amit azért a szülők rendszerint inkább megtartanak maguknak, úgyhogy ez a két tényező egyszerre meglehetősen ritkán jön össze.
Tovább »
Need for Speed ProStreet
Osztályzat: Elmegy
Műfaj: Autóverseny
Korosztály: 3+ (de én inkább nem adnám 10-12 év alatt, azelőtt egyszerűen nincs értelme)
Nyelvigény: Alapfok (vezetéssel, autóversennyel kapcsolatos szavak ismerete nem árt)
Nehézség: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: Rövid
A nagyképernyős, nagykonzolos változatot
az Index már letesztelte, gondoltam én kipróbálom a kézikonzolos változatot. Már csak azért is, mert a 3 dimenziós autóversenyek eddigi kézi átiratai elég szörnyen sikerültek (főleg a Gameboy Advance-osak, brr). A rövid tesztünkből kiderül, a ProStreet sok mindenben javít az elődein, de azért még mindig messze van az igazitól.
Tovább »
Szerző:
DobayAdam, Dátum: December 3, 2007
Címkék:
elmegy,
hellókarácsony,
mario,
minijáték,
nintendo,
sega,
sport,
szimulátor,
wii
3 hozzászólás
Jönnek jönnek a karácsonyi dömpingben a játékok, a lehető legtöbb mostanában megjelenő játékról igyekszünk írni, hogy mindenki dönthessen, mit vegyen, mit ne vegyen karácsonyra. Kezdjük egy nemrég a magyar boltokba érkezett családi sportjátékról készült mega-beszámolóval.
Mario & Sonic at the Olympic Games
Osztályzat: elmegy
Műfaj: sport, minijáték-gyűjtemény
Korosztály: 3+
Nyelvigény: angol középfok (sportkifejezések ismerete nem árt)
Nehézség: kezdő-középhaladó-haladó (sportfüggő)
Beletanulási idő: közepes
Kifáradási idő: gyors
Ár: 15.000,- és 18.000,- között
A Wii-hez csomagolt Wii Sports elég magasra tette a lécet a további Wiis sportjátékok számára, a Mario & Sonic a kétnapos tesztelés után fele-fele arányban ugorja át és veri le ezt a lécet. Két napig teszteltük a különböző játékokat Viával és tmarxellel, és hol frusztrált minket, hol pedig élveztük a dolgot. Összességében a családi móka kategóriájába éppenhogycsak belefér, ha hajlandóak vagyunk leizzadni az irányítók rángatásától – ezt ugyanis mindenképpen elég sokszor kell majd csinálnunk.
A játékok teljes listája mindenesetre ígéretes: futás, gátfutás, távolugrás, hármasugrás, kalapácsvetés, gerelyhajítás, magasugrás, rúdugrás, trambulin, szertorna, agyaggalamb-lövészet, evezés, íjászat, vívás és asztalitenisz. Ehhez csatlakozik még több külön apró logikai és ügyességi játék, végül négy titkos “sport”, amikhez jó eredmények férhetünk hozzá. Összesen körülbelül tíz sportágat próbáltunk ki, melyeknek egyenként teljesen más a minősége, így talán a legegyszerűbb, ha sorra vesszük őket.
Tovább »
Szerző:
DobayAdam, Dátum: November 25, 2007
Címkék:
akció,
autó,
borzalmas,
hellókarácsony,
horror,
legrosszabb,
minijáték,
szimulátor,
top,
ügyességi,
wii
13 hozzászólás
Bár a külföldhöz képest még mindig a játékoknak csak a töredéke jelenik meg kis hazánkban, ezek között nagy számban előfordulnak azok, amik a nemzetközi összesítéseken rémesen rossz pontszámokat kaptak. Álljon itt most egy rövid lista azokról a játékokról, amiket mindenki annyira rosszra értékel, hogy ennyi ember nem tévedhet.
Két nemzetközi összesítő-weblapot használtunk alapnak, az egyik a Metacritic, ami összegyűjti az egyes játékokról nyomtatott és online újságokban és magazinokban megjelent kritikákat, ezeknek pontszámokat ad, majd összesíti ezeket a ponszámokat jobb esetben 30-40 kritika alapján. A GameRankings hasonló elven működik, csak kevesebb játék van az adatbázisukban és kevesebb kritikát gyűjtenek össze hozzájuk.
Akkor hát lássuk a legrosszabbak közül azt a tizet (+1 ráadás), ami Magyarországon már kapható, vagy a közeljövőben kapható lesz. Ezek azok a játékok, amikre mi is csak azt tudjuk mondani, hogy messziről kerüld el, nehogy pénzt adj ki rá.
A tovább után: Alien Syndrome, Open Season, Wing Island, Rampage: Total Destruction, Happy Feet, GT Pro Series, Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer, Far Cry Vengeance, Escape from Bug Island, Super Fruit Fall, Rock and Roll Adventures és Anubis II.
Tovább »