[X360] [PC] Mass Effect: Bring Down the Sky

A Mass Effect első hivatalos letölthető tartalmát (DLC-jét) a PC-sek ingyen megkapják, kárpótlásul azért, mert egy évet kellett várniuk magára a játékra; Xbox360-on viszont 400 Microsoft pontba kerül egy küldetés. Lássuk, mit is kapunk a 4,8 eurónkért, optimális esetben kb. 1100 forintunkért! Sajnos igen elterjedt, hogy az Xbox Live pontokat jóval névértékükön fölül árulják, így lehet, hogy többet kell fizetnünk értük, annál is inkább, hogy a magyar bankkártyákat nem feltétlenül hajlandó a Live elfogadni… de ha már sikerült pontokat szerezni, érdemes-e extra küldetésekre költeni, vagy inkább vegyünk belőle valami egészen mást?

Tovább »

[Könyv] Drew Karpyshyn – Mass Effect: Revelation

Drew Karpyshyn-sorozatunk harmadik és egyelőre utolsó részéhez érkeztünk; az elsőben szó volt arról, kicsoda is ő és miért érdemes rajta tartani a szemünket, a másodikban írtunk egy játékprogramhoz kapcsolódó könyvéről, és most megint hasonló lesz a téma. A Google keresések alapján sokatokat érdeklik a Mass Effect regények, amelyekből az első tavaly jelent meg, a második pedig most júliusban fog. Most lássuk az elsőt, érdemes-e elolvasni: lelövi-e a poénokat, tartalmaz-e valami újat a játékosok számára, vagy épp ellenkezőleg? És mit tegyen az, aki nem játszott az eredeti programmal?

Az első részben említettem, hogy Karpyshyn nagyon ellenzi azt, hogy egy videojátékhoz kapcsolódó regény a játék történetét mesélje el újra. Ha valaki már végigcsinálta, az minek olvasná el még egyszer, ha pedig a program maga nem teljesen lineáris, akkor minek erőltessünk rá egy adott fajta végigjátszást bárkire? Ez persze egy gamer nézőpontjából nyilvánvaló, de a marketingesek nem feltétlenül így gondolkoznak: ha a filmkönyveket el lehet adni, akkor a játék-könyveket is biztos el lehet. Pályakezdőként Karpyshyn is írt ilyet, a Baldur’s Gate sorozat részeként, de nem szerette a feladatot – ennek hangot is adott – és valóban nem is teljesített túl jól a könyv. Miután első “saját” projektje, a Star Wars: Knights of the Old Republic (KotOR) besöpört egy zsáknyi év játéka-díjat, Karpyshyn szemlátomást több szabadsághoz jutott, a Lucasarts örömmel bízta meg saját történettel rendelkező Csillagok Háborúja univerzumban játszódó történetek megírására, és a Bioware sem feledkezett meg arról, hogy milyen jó tollú munkatársa van. A Mass Effect körül már megjelenése előtt elkezdődött a hatalmas hírverés: a KotOR készítői saját világban játszódó sci-fi szerepjátékot fejlesztenek! Igen! Igen! Vedd meg te is! A hangulatot remekül lehet tuningolni a jól adagolt előzetesekkel, és ebbe a sorba illeszkedett az első Mass Effect regény, szintén Karpyshyntól.

Tovább »

[Portré] Drew Karpyshyn – játékfejlesztő és sci-fi író

A Mass Effect PC magyar verziója a fordítás miatt csúszik, előreláthatólag 19-én kerül a boltokba. Mi a várakozást enyhítendő azzal az emberrel folytatjuk portrésorozatunkat, aki forgatókönyvíróként nemcsak ennek a játéknak a konzolos sikerében játszott kulcsszerepet, hanem emellett majdhogynem otthonosabban mozog a Csillagok Háborúja univerzumban, mint George Lucas, és regényeket is ír. Mégsem örvend akkora ismertségnek, mint azok a produktumok, amiken rajta hagyta a keze nyomát. Talán a kimondhatatlannak látszó (amúgy egyszerűen Karpisinnak ejtendő) név tehet róla, talán az, hogy a játékiparban dolgozókat nem szokás művészeknek tekinteni és ennek megfelelően sztárolni, ki tudja.

A tovább után mindenesetre kiderül, mi miért sztárolnánk Karpyshynt egy kicsit mégis; bemutatjuk, hogyan jutott el odáig, hogy AAA címek vezető írója legyen, és mit csinált eközben. Lesz szó arról a játékról, ami meghozta neki a sikert, a könyvekről, amit írt, és kiderül, hogy mennyire kell eladnia a lelkét egy művésznek, ha piacra dolgozik. Mindez két részben, amiből ma olvashatjátok az elsőt!

Tovább »

A Szexbox-botrány, avagy milyen az, amikor a Microsoft a jófiú?

Napok kérdése és PC-re is megjelenik – magyar felirattal! – az elmúlt év egyik legnagyobb Xbox360 sikere, a Mass Effect sci-fi szerepjáték. A Gémeskút részletesen tesztelte a játékot, de most felidéznénk a botrányt is, ami a tavalyi induláskor körülvette…

Az amerikai “Szexbox”-botrányt a jobboldali, konzervatív beállítottságú Fox News hírcsatorna robbantotta ki az egyik műsorában látható összeállítással. A kb. hét perces tudósításból megtudhatták a tévénézők, hogy a Mass Effectben színes-szélesvásznú nemi erőszakot vezényelhetnek le a játékosok, és jópár más hasonló “tényt” is közöltek velük a meghívott szakértők. Nos, a játék tényleg tartalmaz szexjelenetet, ami talán a 18 éven felüli (Amerikában M, azaz 17 éven felüli) korhatár ismeretében nem nagy meglepetés, de mi igaz a vádakból, és a PC verzió megjelenésével újraindul-e a fesztivál? A tovább után minden a digitális szexről, 18 éven felülieknek.

Tovább »

[X360] Mass Effect megateszt

A Bioware tavaly elsöprő sikert aratott sci-fi szerepjátéka június 6-án PC-re is megjelenik; előzetesként most az Xbox360 verziót teszteljük. Dewla már írt róla a saját blogján régebben, de most én is sorra kerítem hosszabban itt a Gémeskúton. Miután a másolásvédelem körüli botrány elcsitulni látszik, valamint Magyarországon a PC verziót a CD Projekt a tőlük megszokott alacsony árfekvésben fogja megjelentetni (8000 Ft-ról csiripelnek a verebek), ezek után mi minden PC tulajdonosnak csak ajánlani tudjuk a vételt. Ha minden igaz, a gépigény sem lesz különösebben magas! De most lássuk az eredeti konzolos változatot, sok-sok információval és látványos videókkal…


Osztályzat: fantörpikus
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Szerepjáték
Korosztály:
PEGI 18+
Nyelvigény: Középfok-felsőfok
Nehézség / Nehézségi ív: Kezdő-profi
Beletanulási idő: Közepesen hosszú
Ár: 13-15 ezer Ft

Őszintén bevallom, hogy ez az első játékom a platformon, sőt régebbi-generációs Xboxom se volt soha; nemrég viszont úgy döntöttem, hogy az újabb játékokat nem PC-n fogom futtatni, mert semmi kedvem megint lecserélni a nem is olyan rég vásárolt videókártyámat, stb. stb., és úgyis minden konzolra jön ki először (sőt az engem érdeklő programok elég nagy része nem is jelenik meg PC-n, pl. japán szerepjátékok). Úgyhogy videókártya-alaplap-RAM stb. helyett Xbox360. Egy szem játékot vettem hozzá első nekifutásra, a Mass Effectet, és bízvást állíthatom, hogy jó választás volt.

Tovább »