Európában a számítógépes játékokat a PEGI (Pan European Game Information system), magyar nevén az Egységes Európai Játékinformációs Rendszer alapján osztályozzák. A számos európai uniós ország tartalombesorolásra használt rendszereinek harmonizációjával illetve játékokra alkalmazásával készült rendszer 2003 óta működik, és amellett, hogy az EU területén jogilag kötelezi a számítógépes játékokat árusító boltokat és személyeket, általános hitelessége miatt jó útmutatóként is szolgál a játékszoftvert vásárlóknak és a szülőknek. Bár nem kötelező a kiadásra szánt játékokat beküldeni a NICAM-nak (az audiovizuális műveket besoroló holland intézetnek), a kiadók mégis nagyjából mindig megteszik ezt, mert ez is biztosítja, hogy a hat éves gyermek szüleiként ne kelljen rettegnünk egy hirtelen előbukkanó oszladozó zombitól vagy egy himbálózó genitáliától. Bár a PEGI-besorolás több EU-s országban, pl. Angliában, Németországban vagy Finnországban még egyáltalán nem biztosítja, hogy az a játék megjelenhet, ennek bonyolultsága miatt ezzel a témával egy későbbi cikkben foglalkozunk majd.
A PEGI hatalmas online adatbázisában rákereshetünk minden, a PEGI alapítása óta a rendszerbe került játékra, illetve a PEGI-nek még magyar nyelven is elérhető a honlapja (mikre nem jó az EU-tagság?), mindemellett viszont azt, hogy részletesen mit takarnak a játékdobozokon található 3+, 7+, 12+, 16+ és 18+ feliratok és a hét tartalomjelölő címke, csak egy 8 oldalas, a PEGI lapjáról elérhető angol nyelvű dokumentumból tudhatjuk meg. A tovább gomb mögött most tudomásom szerint magyarul először olvasható részletes összefoglaló arról, hogy melyik címke mit jelent, és melyik korhatárhoz körülbelül mi tartozik, illetve hogy milyen képi és szövegi tartalmak azok, amik egyáltalán nem jelenhetnek meg videojátékokban.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy – blogunk szokásától eltérően (és nem csinálunk belőle rendszert!) – a korhatárleírásokban a “káromkodás” kategória leírásában kiskorúak számára egyáltalán nem ajánlott angol szavak fognak szerepelni.