Sandbox játékok 2: Frontier: Elite II, avagy a bejárhatatlanul nagy világmindenség

Vannak olyan játékok, amelyekről az ember majdhogynem nem mer cikket írni, és kivételesen nem azért, mert olyan borzalmasan rosszak. (Amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy az utóbbiakról szívesebben olvasnak az emberek? ) Viszont vannak olyanok is, amikről meg azért, mert tart attól, hogy az idő mindent megszépít, és voltaképpen ugyanazt a kritikátlan ömlengést írja le róla, mint amit anno a haveroknak mesélt. No viszont semmiképpen nem tudom megkerülni, hogy a sorozat második cikkjében ne írjak a sandbox játékok következő nagy klasszikusáról, a Frontier: Elite 2-ről.

Sandbox játékok és ELITE, avagy egy játékstílus születése

Vannak olyan játékok, amik a bejelentett időponthoz képest kicsit csúsznak; vannak, amelyek elég sokat, és vannak, amelyek éveket. Ez utóbbiakról általában jó előre bejelentik, hogy majd annak rendje és módja szerint forradalmasítani fogják a játékipart, vagy ha azt nem is, akkor legalább az adott játékstílust. Most szerintem mindenki arra gondol, hogy a Duke Nukem Foreverről fogok írni, mint az ún. vapourware királyáról, de nem; van itt másik program is, ami szintén lassan évtizedes csúszást produkált. Nemrég „kiszivárgott” (inkább légből kapott) megjelenési dátumot kapott az Elite 4. A vicces az, hogy ha a játék csak a felét tudná annak, amit előre ígérnek róla, már az is meglehetősen forradalmi lenne. Miért is? Ennek apropóján írok most egy cikksorozatot, amiben szó lesz a játékról, ami stílust teremtett, és a hagyományt továbbvivő címekről is.

Lesz majd szó itt olyan játékokról, mint a Hardwar, a Freelancer, a kevésbé ismert I-War és X-sorozatok, vagy az alig ismert Noctis, de akár még a GTA3-ról is. No de kezdjük az elején!