Szerző:
DobayAdam, Dátum: February 18, 2008
Címkék:
adaptáció,
akció,
autó,
borzalmas,
kaland,
legrosszabb,
logikai,
shovelware,
társasjáték,
ügyességi,
wii
14 hozzászólás
Múlt karácsonykor már írtunk a
11 legrosszabb Wii játékról, azóta indult viszont be igazán a hadi gépezet,
támad a shovelware – a már nálunk is többször emlegetett kifejezés azokat a játékokat jelöli, amiket kevés idő-, pénz-, vagy kreatív energia-ráfordítással (leggyakrabban mindhárommal egyszerre) hoztak ki, általában gyors haszon reményében, de maguk a játékok közben meg a legrosszabbak közé tartoznak. Egyszerűen most már annyi ilyen program jelenik meg az összes konzolra, hogy néhány havonta feltétlenül elő kell vennünk ezt a kategóriát, ugyanis
ezek képesek a leginkább átverni a játékosokat általában azzal, hogy egy-egy régi jó játék folytatásai, újragondolásai, vagy hogy egy nagy nemzetközi franchise-hoz tartoznak.
Magyarországon pedig duplán fontos a shovelware-re való rámutatás, hiszen
nálunk nincs árbeli megkülönböztetés, mint kint, hogy a nagyobb, komolyabb játékok 50-60 dollár körül, a kisebb, rövidebbek pedig 20-30 dollár körül kaphatóak, itt egységesen tizenhárom-tizenhétezer forintba kerülnek a Wii játékok. Következzen tehát tíz új szereplő a legrosszabb játékok piacán, köztük az új negatív trónfosztóval. A tovább után rövid ismertetők:
Ant Bully,
Balls of Fury,
Cruis’n,
Game Party,
Ghost Squad,
Golden Compass,
Jenga World Tour,
Looney Tunes – Acme Arsenal,
Ninjabread Man és
Puzzle Quest.
Tovább »
Need for Speed ProStreet
Osztályzat: Elmegy
Műfaj: Autóverseny
Korosztály: 3+ (de én inkább nem adnám 10-12 év alatt, azelőtt egyszerűen nincs értelme)
Nyelvigény: Alapfok (vezetéssel, autóversennyel kapcsolatos szavak ismerete nem árt)
Nehézség: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: Rövid
A nagyképernyős, nagykonzolos változatot
az Index már letesztelte, gondoltam én kipróbálom a kézikonzolos változatot. Már csak azért is, mert a 3 dimenziós autóversenyek eddigi kézi átiratai elég szörnyen sikerültek (főleg a Gameboy Advance-osak, brr). A rövid tesztünkből kiderül, a ProStreet sok mindenben javít az elődein, de azért még mindig messze van az igazitól.
Tovább »
Szerző:
DobayAdam, Dátum: November 25, 2007
Címkék:
akció,
autó,
borzalmas,
hellókarácsony,
horror,
legrosszabb,
minijáték,
szimulátor,
top,
ügyességi,
wii
13 hozzászólás
Bár a külföldhöz képest még mindig a játékoknak csak a töredéke jelenik meg kis hazánkban, ezek között nagy számban előfordulnak azok, amik a nemzetközi összesítéseken rémesen rossz pontszámokat kaptak. Álljon itt most egy rövid lista azokról a játékokról, amiket mindenki annyira rosszra értékel, hogy ennyi ember nem tévedhet.
Két nemzetközi összesítő-weblapot használtunk alapnak, az egyik a Metacritic, ami összegyűjti az egyes játékokról nyomtatott és online újságokban és magazinokban megjelent kritikákat, ezeknek pontszámokat ad, majd összesíti ezeket a ponszámokat jobb esetben 30-40 kritika alapján. A GameRankings hasonló elven működik, csak kevesebb játék van az adatbázisukban és kevesebb kritikát gyűjtenek össze hozzájuk.
Akkor hát lássuk a legrosszabbak közül azt a tizet (+1 ráadás), ami Magyarországon már kapható, vagy a közeljövőben kapható lesz. Ezek azok a játékok, amikre mi is csak azt tudjuk mondani, hogy messziről kerüld el, nehogy pénzt adj ki rá.
A tovább után: Alien Syndrome, Open Season, Wing Island, Rampage: Total Destruction, Happy Feet, GT Pro Series, Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer, Far Cry Vengeance, Escape from Bug Island, Super Fruit Fall, Rock and Roll Adventures és Anubis II.
Tovább »

Közeledik az év vége, mindenki megrohanja az üzleteket ajándékra vadászva. Rengeteg a játékprogram, ötszáztól tizennyolcezer (!) forintig mindenféle árban, de mit érdemes ezekből megvenni? Sorozatunk különböző árkategóriákban próbál tanácsot adni, az első a sorban a PC-s játékok 2000 Ft alatti piaca. Rengeteg a versenyző, sok cég ráadásul megpróbál az ünnepek ürügyén megszabadulni elfekvő készleteitől. Mit lehet érdemes megvenni? Ez az ajánlat csak rövid válogatás, minden bizonnyal még számos jó játékot lehet beszerezni kétezer forintból.
A ti ötleteiteket is várjuk, szóljatok hozzá bátran!
Problémás lehet a beszerzés, akár naponta is változhat, hogy hol mi van mennyiért. Mi az adatokat részben az 576 Webáruház, részben a CD Galaxis weblapjáról vettük, valamint személyes plázábarohangálással is szereztünk információt.
Tovább »