Az Another World (Amerikában Out of this World címen jelent meg) 1991-ben forradalmasította a játékvilágot. Elsőként Amigára, PC-re és Atari ST-re jelent meg (mi a legelső PC verzióval játszottunk), de az elsöprő siker hatására a későbbiekben számos más platformra is elkészítették, a Super Nintendótól a mobiltelefonokig.

Főhősünk, Lester a tűzvörös hajú fizikus a laborban éjszakázik, a részecskegyorsító indítópultja mellett; elindítja a 23. számú kísérletet (hmmmm, 23?), de ekkor villám csap a létesítménybe és Lester átkerül a címben is említett Másik Világba. Semmiféle instrukciót nem kapunk, nincsen a képernyőn semmiféle információ arra nézvést, hogy hány életünk van, milyen erősek vagyunk vagy effélék – az Another World szó szerint bedobja a játékost a mélyvízbe, ugyanis Lester rögtön egy vízzel teli medencében találja magát, és lentről gyanús csápok közelednek… Eric Chahi, a vezető fejlesztő (habár nem tudom, lehet-e vezető fejlesztőnek nevezni, amikor összesen ketten voltak a projektben) mindent bevetett annak érdekében, hogy moziszerűvé tegye a játékélményt, filmes vágásokkal és dramaturgiával, ami akkoriban teljesen újnak számított a számítógép képernyőjén.

A technikai megoldások is igencsak haladó szelleműnek számítottak: Chahi videóra felvett mozgásokat másolt le poligonokkal, így a játék kevés helyet foglalt és mindennek ellenére akkoriban megdöbbentően élethű és folyamatos mozgással rendelkezett. (A hivatalos honlapon megnézhető a játék autó, amit az intróhoz használt, és a fa pisztoly, amit az akciójelenetekhez…) Persze mindezek az újítások teljesen hiábavalóak lettek volna, ha nincsen meg a hangulat, ami az egészet összetartja, a játékost pedig a monitor elé szögezi.

Az Another Worldöt fél-egy óra alatt végig lehet játszani, ha tudjuk, mit akarunk csinálni. (Az Amiga verzió rövidebb, mint a PC!) A program mégis hosszan tartó élményt nyújt, mert csakúgy mint Lesternek, első nekifutásra fogalmunk sincs, hogy ebben a furcsa és ismeretlen világban mi a jó édest kellene tenni a puszta életben maradáshoz. Abszolút hozza azt az elveszettségérzést, amit a főszereplő is érezhet. Először a helyi flóra és fauna támad nekünk, aztán értelmes lényekkel is találkozunk, habár ők szerencsére nem mind ellenségesek, de a lőfegyvereket azért ismerik és előszeretettel használják. (Beszélni a nyelvük ismerete híján persze nem lehet velük, de azért szemlátomást vannak az emberekkel közös kulturális vonásaik…) Változatos halálnemek várnak ránk, de szerencsére tetszőleges számú újrakezdési lehetőséggel rendelkezünk, amire bizony szükség is lesz.

A mellékelt videóban a teljes Amiga változat végignézhető, az intró 2:50-ig tart, úgyhogy onnan tovább csak saját felelősségre! Van Windows XP verzió is, némiképp felújított grafikával, és gyakoribb “mentési” lehetőséggel. (Amikor meghalunk, kapunk egy kódot, és azt kell beütni.) Akit kicsit is érdekelnek a régi játékok, mindenképp próbálja ki, ezer forint alatti összegért beszerezhető a nagyobb szaküzletekben – ha jól emlékszem, igazi retrórajongók számára a grafika is visszaállítható a korábbi változatra.

Eric Chahi pedig éppen most tervezi nagy visszatérését a játékiparba, rajta tartjuk a szemünket…

Ráadásul a program még ingyenes is. Egy elég régi (egészen pontosan 1987-es) játékról van szó, aminek a neve: The Fool’s Errand. Cliff Johnson készítette Macintosh-ra, aztán később átírták Amigára, ATARI ST-re és PC-re, DOS alá is. Én az utóbbi verzióval játszottam, de a különbség csak annyi, hogy a portolt változatok színesek, viszont a képernyő felbontása alacsonyabb. Mindenesetre a szerző weblapjáról az összes változat ingyenesen letölthető – de mi is ez a játék egyáltalán?

Mint már mondtam, egy rejtvényes játékról van szó, de itt a fő rejtvényt is magunknak kell összeraknunk! Mondjuk ahhoz, hogy erre egyáltalán rájöjjünk, nem árt először elolvasni a történetet. Fejezetekre bontva megkapjuk az elejét… meg darabokat innen-onnan. A későbbi részleteket egy-egy rejtvény sikeres megoldása után olvashatjuk el, és sokszor magában a szövegben van a kulcs egy másik rejtvény megoldásához. (Épp ezért meglehetősen sokat kell majd olvasnunk, de ez remélem a többséget nem zavarja ) Vagy csak arra, hogy mi az egyáltalán: hiszen sokszor a feladat nehezebbik része az, hogy rá kell jönnünk, egyáltalán mit is kellene csinálni. No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még egy szót sem szóltam magáról a történetről! Dióhéjban a következő: hősünk, a Bolond, Tarot földjén bandukolva belekeveredik különböző kalandokba, és míg először csak egy szép vagyont szeretne összeszedni, a végén már az élete is a tét, na meg a világ sorsa. Hát igen, katarzist ne várjunk, de attól még kellemesen van megírva, és úgysem a történet a program lényege

Rögtön az első fejezetben fontos szerepet is kap a Nap térképe, amit viszont nekünk kell újra kiraknunk. Ez lenne tehát az első feladat – csakhogy a daraboknak úgy a háromnegyede még meg sincs, másrészt arról se nagyon van fogalmunk, hogy mégis mit és hogyan kellene csinálnunk belőle. A hiányzó részleteket egy-egy megfejtett rejtvény után kapjuk, a térkép összerakását (ami nem is olyan könnyű, mint az ember elsőre gondolná) meg már nem lövöm le, hogy hogyan kell megcsinálni.

Nekem tulajdonképpen az tetszett a legjobban, hogy bár vannak jól ismert, hagyományos rejtvények is, rengeteg az eredeti ötlet. Ebben bizony benne van az is, hogy helyenként meg leszünk szívatva rendesen, de azért a nehézséget a fejlesztő jól belőtte: nagy kihívás lesz, de szerencsére úgy, hogy még így is élvezetes marad, nem fogjuk a fejünket a falba verdesni. (Én legalábbis nem tettem, no de a 7th Guest után? ) Épp ezért egy külön élmény végigjátszani, hiszen kevés játék után érezzük azt, hogy “háhá, ez trükkös volt!” Persze ezt legtöbbször azért fogjuk így látni, mert semmi felszólítást nem kapunk, hogy “csináld ezt és ezt”, hanem egyszerűen megkapjuk a rejtvényt, és addig szórakozhatunk vele, amíg egyszercsak meg nem oldottuk. Mondjuk nem is tudom, hogy volt-e olyan, hogy csak véletlenül oldottam meg benne valamit. (Az előbb említett 7th Guestben bizony volt.) Ráadásul a The Fool’s Errand elég hosszú, így jó ideig elszórakozhatunk vele – és szerencsére az sem baj, ha megakadunk valamelyik résznél, mivel nem muszáj a fejezetek szerinti sorrendben haladnunk (sőt, így utólag belegondolva azt hiszem, nem is lehet), egyszerre többféle feladat közül választhatunk. Erre mondjuk szükség is van, mivel a játék bizony nem könnyű.

Éppen ezért inkább nem is ajánlom azoknak, akik egy kis könnyed, gyors (de nem tartós) sikerélményt nyújtó fejtegetős játékra vágynak. Nekik inkább a DS-re nemrég megjelent Professor Layton-os címet ajánlanám, de sajnos nem tudom, hogy az mikor fog felénk is megérkezni (pedig kíváncsi lennék rá). Akik azonban bátornak, okosnak (és bölcsnek ) érzik magukat, és készen állnak egy nagy megmérettetésre, azokban mindenképpen ajánlom a The Fool’s Errandot – egy igazi klasszikussal lesz dolguk.

Ja, és még valami: ha minden igaz, nemsokára jön egy bizonyos The Fool and his Money című program is…