Negatívum #1: A Wii Balance Boardot megjelenítő kis animált pad egy báránybőrbe bújtatott köcsög diktátor – ne akarj a rossz oldalára kerülni. Ha minden nap meghallgatod a fitnesztippjeit (amiből nincs sok, talán hat vagy hétféle), vidáman pattog, de ha nem, nekiáll sajnáltatni magát. Úgyhogy már itt gyanús a fickó.
De nem is ez a legbosszantóbb, hanem ha az ember túlsúlyos, ugyanis testmozgást ösztönző játék létére eléggé motivációgyilkos eszközöket tud bevetni, még annak ellenére is, hogy a japán verzióhoz képest tompítottak a szövegen. Ott ugyanis a túlsúlyosakkal a kis pad minden nap közli, hogy “Kövér vagy!!!” Nem túl motiváló, ugye? (Bár biztos hat a szégyencentrikus japánokra.) Az európai változatban csak annyit mond, hogy “Túl magas!”, mármint a BMI-d, mégis minden nap szól érte. Azért, hogy fogytál egy kilót, már nem dícsér meg, csak akkor örül, ha beértél az ideális súlytartományba, ami, ha valaki a maximum 130 kilóról indul, egészséges tempóban akár egy évig is eltarthat. Ha már az ember kifizetett 25 ezret egy ilyenért, akkor kapjon annyit cserébe, hogy nem szivatja a program.
De még ha jól csinálod, sem lesz minden fenékig tejfel. A képen látható szöveghez hasonló megnyilvánulások újabb negatív kedvencemmé váltak. Én nem akarok fogyni, tartani akarom a súlyomat, ezt is állítottam be, de ha csak fél kilóval eltérek attól, ami voltam amikor beállítottam, hogy annyi akarok maradni, már szól, hogy jaj, most mi lesz. Miután pár napot vidéken voltunk és nem használtuk a játékot, bár örült, hogy tartottam a súlyomat, a rend kedvéért azért be is szólt, hogy nem mértem meg magam a határidő napján.

Pozitívum #1: Méri az edzésidőt. Többen is írták külföldön, hogy imádják, hogy végre nem kell mérniük, hogy egy nap mennyit tornáztak, mert méri helyettük a program. Apróság, de tényleg egyszerűbb, mint stopperrel rohangálni. Ugyanez igaz a BMI-számításra, amit szintén megcsinál helyettünk a program, így objektíven láthatjuk, hogy mennyi súlyt kell leadnunk/felszednünk az ideális tartomány eléréséhez, ahelyett, hogy mi magunk hallomás alapján lőnénk be hogy hány kiló az ideális. (És a közhiedelemmel ellentétben az az ideális tartomány azért elég tág!)

Negatívum #2: Ha csak egy napot is kihagysz a súlymérésben, már rádszól a pad-diktátor. Pedig hülyeség minden nap mérni. Napközben is egy-másfél kilót ingadozik az ember tömege, de igazán még úgy sem követheted pontosan a folyamatokat, ha minden nap ugyanakkor mérsz, hiszen rengeteg faktortól függ, hogy akkor épp pontosan mennyit nyomsz. Egy átedzett-kardiózott nap utáni reggelen simán kijött, hogy híztam negyven dekát, aztán egy napig nem edzettem, és a következő reggel már egy kilós esést mutatott a rendszer, ami azért gyanús. Rájöttem, nem igazán pontos a mérés – más súlyt mér, ha kicsit hátrébb vagy akár oldalra dőlsz, kis változtatással is tudtam harminc dekás eltérést produkálni két perc leforgása alatt. Szóval ésszerűbb csak hetente néhányszor, esetleg hetente egyszer mérni, mert sokkal jobban látszik a folyamat, és kevésbé önbizalomromboló, ha nem azt látod, hogy nagy energiabefektetés mellett is hízást mutat, amikor fogytál.

Pozitívum #2: Baromi jók a később hozzáférhető játékok is. Egy részük tényleg csak játék, mint a pingvines, amiben jobbra-balra dőlve kell dönteni egy jégtáblát, amin a Miinkből kreált pingvin csúszkálva kapja el a halakat.
Vannak olyan játékok is, amik kiválóak kardiózásra. Főleg a hatperces beállításon embert próbáló a boxolós edzés (olyan mint a Wii Sports boxolása, ritmusra kell a nuncsakuval és a Wiimote-tal ütni, miközben lépkedünk fel meg le a padra), és a hatperces hullahopp-karikázás is remekül izzaszt (amellett, hogy jól be is mozgatja a medencét).
Végül ember legyen a talpán (fenekén), aki fél percnél tovább eljut a több kritikus által is felemlegetett Zazenben, vagyis az azonos nevű buddhista ülőmeditációból kreált játékban. Ennek a lényege egyszerű: ülj és meg ne moccanj. Többen lehúzták ezt a játékot, pedig szerintem baromi jó, mert tényleg a legkisebb rezdülést is méri az egyensúlyozópad, miközben a képernyőn különböző képi- és hangelemekkel (pl. hátad mögül közelítő léptek a reccsenő parkettán, brr) próbál befolyásolni. Ez a legutolsó játék az egyensúly kategóriában, és bitangnehéz, három év jógával is alig másfél percig tudom csinálni.

Negatívum #3: Ezt Chris Kohler vetette fel, és igaza van. Érthetetlen, hogy miért nem mér erőt a Wii Fit, pedig a játék egyharmada a gyúrásról szól. Súlyt mér, egyensúlyt is mér, erőnlétet is mérhetne. Főleg úgy, hogy az izom többet nyom, mint a zsír, tehát aki kicsit túlsúlyos de ugyanannyit edz mint kardiózik, azt a padocska akkor is letolja, hogy nem fogyott, ha közben erősödött.
Nem segítenek a helyzeten a trénerek sem, akik legendás baromságokat bírnak benyögni. Volt, hogy a röhögés miatt hagytam abba egy boxolós játékot, amikor műagresszív műmély hangon valami olyasmit szólt be az edzőm, hogy “EZ AAZ! OOLVAD A ZSÍÍÍR!” Azzal a marhasággal azonban sokkal gyakrabban traktál minket mindkét edző, általában épp valami nyújtás vagy mozdulat kellős közepén, hogy “Kéépzeld eel az ideáális teeesteed.” Nem képzelem, basszus, edzek!

Pozitívum #3: Rejtett apróságok, easter eggek. A főmenüben a Mii figuráink mindenfélét csinálnak, ha kicsit magukra hagyjuk őket: annak megfelelően viselkednek, hogy melyik fajta gyakorlatot (jóga, erősítés, aerobic vagy játékok) végezzük leginkább, az én Miim például rendszeresen faállásba vágja magát.
A legviccesebb, hogy a több napja ne
m használt karakterek néhány másodperc után ásítanak egy nagyot, majd elkezdik húzni a lóbőrt. Miután beléptünk valakihez, a Miink bújócskázni kezd az életre kelt Wii egyensúlyozópaddal, ha pedig megbökjük a Wiimote-tal, kidülled a szeme és az adott testrészéhez kap, hogy most ez mi volt.

Negatívum #4: Egy szó: Edzésprogram. Az ember felviszi a pulzusát egy gyakorlattal vagy játékkal, aztán jó két percig kattoghat amíg beállítja magának a következő dolgot, amit csinálni akar. Bár a Wii Fit javasolja, hogy ezt vagy ezt a gyakorlatot végezzük együtt, azt már nem ajánlja fel, hogy jó, akkor most jöjjön az. Pedig a jó edzés olyan, hogy nem áll le, hiszen épp a folyamatos mozgástól fog az ember eredményt elérni. Az meg nem számít, hogy a futásnál ha már baromi jó szinten vagyunk, felajánlja, hogy fussunk fél órát. Ami szerintem elég hülyeség, végülis egy helyben kell futni, nekem öt perc alatt teljesen elfárad a lábam.

Mindezek alapján muszáj megvonnom a Wii Fittől a zseniális értékelésemet, és visszaminősítem nagyon jónak. Még mindig jók benne a játékok, rengeteg mindent lehet csinálni és a legtöbb dolog rendben van, de az idegesítő és motivációgyilkos elemektől a falra lehet mászni. Ambivalens vagyok a Wii Fit padot megjelenítő izécskével is, aki rendkívül aranyosan integet és csinál mindenfélét, illetve a hangja is édes, de a hozzáírt szövegek enyhén gázak. Összességében még mindig jó vétel a Wii Fit, csak már nem annyira.

Magyarországon az elsők között sikerült vennem Wii Fitet és mázlim volt, ugyanis információim szerint alig pár darab érkezett be az országba az európai nyitódátumra (a híradások szerint egész Európában hiány van, úgyhogy aki nem előrendeléssel vásárolt, annak nem tudom, meddig kell várnia). Mondanom sem kell, hazaérkezésem után rögtön kiszedtem a csomagból a masszív és elég frankónak kinéző fehér egyensúlyozópadot. Három napra elosztott jó két óra teszt után aláírhatom, a Nintendo megint nagyon beletrafált.

Kezdjük a kiegészítővel. A Balance Board kb. három kilós kispad a szokásos Nintendo-minőségben. A nyugati kiadásra újratervezték a berendezést, most már nem csak 136, hanem 150 kilós nyomást bír ki (gondolom jócskán növelve a játékosok lehetséges számát elhízott kontinenseinken).
Persze azért ugrálni továbbra is tilos a cuccon – amikor egy-egy minijáték ugrálást szimulál, erre szerencsére fel is hívja a program a figyelmünket. Négy elemet kapunk hozzá, az elemek melletti és a Wii elejénél levő piros gombbal kell szinkronizálni a gépünkkel, és kész. Drót nélküli, valósidejű kommunikáció, éljen.

De miért hasznos egyáltalán ez a cucc, kérdezhetné az olvasó. Mivel a kipróbálást nem tudja helyettesíteni, hogy elmondom, milyen marha jó érzés a testnek a Wii Fit használata, inkább arról beszélek, hogy nekem miért jó. Az általános- és gimnáziumi iskolaévek alatt rámerőltetett testnevelésmódszerek egyike sem foglalkozott az egyenes gerinc vagy az egészséges háttartás kialakításával. Nem tudom, ma mi a helyzet a honi közoktatásban ezügyben, de nekem még úgy tanították az egyenes gerinctartást, hogy “Húzd hátra a vállad!”
Talán nem is csoda, hogy egészen addig görnyedtem folyamatosan, amíg három éve nem kezdtem el rendszeresen jógázni. (Azóta ülök normálisan és azóta kényelmetlenek a görnyedt hátra tervezett európai székek) Ekkor tanultam meg ugyanis, hogy a keleti mozgáskultúrák alapja a medencéből kiinduló mozgás, és a gerinc sem vállból, hanem medencéből kiindítva lesz egyenes. A Wii Fit ezt a fajta tudatos, egészségmegőrző mozgáskultúrát tudja most becsempészni a nappalikba, és nagyon helyesen.

Regisztrációkor azzal indít a program, hogy megnézi, mennyit nyomunk, majd a megadott magasság alapján kiszámolja a BMI-nket, azaz a testsúlyindexünket. Ezzel egyrészt kapunk egy jól beállított (tíz dekára pontos) digitális mérleget, másrészt azoknak, akik figyelni akarnak a súlyukra, nem kell többet folyton osztogatni, szorozgatni meg írni, hogy épp hogyan állnak súlyban meg testtömegindexben: a Wii Fit Plazaban (ami kérés esetén a Wii főmenüjéből is elérhető) gyönyörűszép grafikonon követhetjük, hogyan változik a testünk napról napra.
Persze ha már van mérlegünk, ez eddig tekinthető kényelmi szempontnak is, bár a napra lebontott grafikon akkor is sokat nyom a latban. Az egyensúlyozópad különlegességei csak most jönnek: a következő felmérés azt nézi meg, mennyire tolódik el a súlypontunk, vagyis mennyire dőlünk balra, vagy jobbra (a bal-jobb egyensúly ugyanis alapvetően fontos az altestünkre nehezedő súly egyenletes eloszlásához), illetve előre-hátra. A kapott értékektől függően ad most is (és máskor is) jótanácsokat barátunk, a kicsit Office segédszerű, de az idegesítő gemkapocsnál jóval aranyosabb és hasznosabb animált egyensúlyozópad.
Végül két egyensúly-játékkal lövi be a program a Wii Fit korunkat, ami a Wii Sportshoz és a Dr. Kawashima’s Brain Traininghez hasonló, ez esetben fittségi irányszám – minél közelebb van a valódi korunkhoz, annál jobb. Nyilván a szoftverrel való első ismerkedéskor még nem kell elkeseredni, ha nagy szám jön ki, hiszen valószínűleg akkor szembesülünk először ilyenfajta feladattal. Nekem is 33 éves kor jött ki tegnapelőtt, mára már ugyanaz a teszt – nyilván a gyakorlás miatt – az optimális 20 éves eredménnyel zárult.
Ne gondoljuk a képek és a videók alapján, hogy a tesztelés során elvégzendő egyensúly-játékok olyan rendkívül egyszerűek. Csak úgy tűnik, hogy könnyű egyensúlyunk irányításával irányítani egy pöttyöt a képernyőn úgy, hogy az egy nagy területen eltaláljon adott színes négyzeteket; vagy éppen úgy dőlni jobbra és balra, hogy a pad két oldalára nehezedő súly pont a megfelelő százalékban oszoljon el.
Aki már nagyon biztos az egyensúlyában, kipróbálhatja ennek az alapjátéknak az extradurva változatát, amikor nem hagy tíz vagy öt százalékos sávot az egyensúly beállítására, hanem pontosan ötven-ötven százalékos súlyeloszlást kell produkálnunk a testünk két felén.

Ha megvolt a nagy tesztelésünk, már hozzáférhetünk a tréning üzemmódhoz, ami eddigi ismereteim alapján 15 féle jóga-gyakorlatsort, 15 féle izomerősítő gyakorlatsort, 9 aerobic-programot és 9 egyensúlyozó játékot tartalmaz. A gyakorlatsoroknak és a játékoknak néhány kivétellel mind vannak különböző szintjei, illetve a listában nincsenek benne a testtesztben használtak, úgyhogy látszik, hogy meglehetősen nagy katalógusból, legalább ötven feladat közül lehet válogatni. Egyedül az aerobic programoknál van olyan, ami ismétlődik (itt ha jól látom összességében négy típusú gyakorlat van csak), a többinél viszont minden egyes menüpont teljesen új tevékenységet takar.
Talán mondanom sem kell, hogy úgy válnak elérhetővé a különböző szintek és újabb gyakorlatsorok, ahogy egyre többet edzünk a programmal. Ennek mérésére kapjuk a fenti képen látható FitRöfit (FitPiggy), akinél percenként 1 pénzérme bedobásával számolódnak el a különböző elvégzett gyakorlatok. Az alapgyakorlatok általánosságban 1-2 percesek, magasabb szinten kezdenek egyre hosszabbak lenni. Ugyanakko
r a gyakorlatok relatív rövidsége egyáltalán nem jelenti, hogy ne lennének hatékonyak: a mindössze három perces hulahoppkarikás feladattól is el lehet kezdeni izzadni (aki nem hiszi, pörgesse nagy körökben, másfél percig intenzíven az egyik, majd a másik irányba a csípőjét!), nem beszélve az izomerősítő gyakorlatokról.

Ezen a ponton veri a Wii Fit minden nem interaktív hasonmását. Láttam én már Rubint Réka és Béres Alexandra-féle tornavideókat is (ebből az egyik félelmetes volt, de a pártatlanság érdekében nem árulom el, melyik , amiknek szaktudás híján nem kívánom megkérdőjelezni a hatását, ugyanakkor formátumuk miatt egy dologra nem képesek: visszajelezni. Az ilyen videókban ugyanazt a tendenciát láttam, mint a nyelvoktató kazettáknál: “Csináld ezt! Csináld azt! Csináld ezt! Igen! Nagyon jó! Gratulálok!” Ezzel szemben a Balance Board mivel pontosan érzékeli, hogy mit csinálsz rajta, képes visszajelzést adni, hogy tényleg jól csinálod-e a gyakorlatot. Igaz, bizonyos feladatoknál ezt egy fitnesstermi edző is meg tudja csinálni, ha befizetsz csoportos tornaórákra, azt már viszont egy edző sem tudja pontosan lemérni, hogy például egy kitörés-gyakorlatnál túl nagy súllyal nehezedsz-e a térdedre.
Annak idején, amikor kijöttek az első videók a Wii Fitről, kicsit megijedtem, hogy hatha yoga-gyakorlatok is lesznek benne, mert európai és amerikai példákon már láttam, milyen mértékben lehet kisajátítani és félreértelmezni ezt a több ezer éves, alapvetően szellemi, spirituális gyakorlatot. A Wii Fit jógaszekciójának kipróbálása után végül kellemesen csalódtam. A főleg nyújtásokra kihegyezett jógapozitúrákban az egyenes gerincen és a mély légzésen van a hangsúly, így úgy érzem, sikerült a lehető legtöbbet megőrizni a lényegből úgy, hogy még azok is gyakorolják ezeket az ászanákat, akik különböző prekoncepciók miatt egyébként messzire szaladnának a hasonló tevékenységektől.
Az erősítőgyakorlatok összességében egyszerűen követhetőek, többek között azért, mert itt a Miik egyébként prominens szerepét átveszik hús-vér, vagy legalábbis poligon-poligon trénerek. A preferenciánktól függő női és férfi edző egyaránt szép, érthető brit akcentussal beszél, illetve igen részletes és messzemenően élethű mozgással rendelkezik (nesze neked Kis Vuk). Egyetlen dolog hiányzik: egyszerre csak egy gyakorlatot tudunk megcsinálni, nem lehet összeállítani edzésprogramot. Ez hasznos lenne azokra az alkalmakra, amikor tényleg rendes edzést akarunk csinálni, így ugyanis mindig eltelik egy-két perc, amíg kiválasztjuk a következő gyakorlatot, és ezalatt egyrészt simán lemegy az ember pulzusa, másrészt meg néha kényelmetlenné válik annyit mászkálni a menüben.

Az aerobic-sorozatnál már említettem a hullahopp-karikázást, ugyanebben a menüben érhető el a szép környezeten átvezető kocogás egyszemélyes és kétszemélyes változata. Kocogáskor le kell szállnunk a padról, ilyenkor a program a zsebünkbe dugott Wiimote mozgásán érzékeli a futásunk sebességét (csak vigyázzunk, hogy elég mély legyen az a zseb!).
A harmadik, kezdetben elérhető gyakorlatot a Wii Fit mélypontjaként szokás emlegetni. Bár nekünk, huszonéveseknek kicsit talán tényleg unalmas ez a gyakorlatsor, mégis helyét érzem a csomagban, mivel a fejlesztők az idősebbekre is gondoltak (emlékezzünk csak az amerikai idősotthonok nagy Wii-tekebajnokságára!), a step-aerobic mód épp nekik lehet ideális mozgástevékenység. Alapvetően egy táncszőnyegnél kicsit egyszerűbb ritmusjátékról van szó, ahol hol egyik, hol másik lábunkkal kell rálépni a Balance Boardra.

Végezetül talán érdemes még pár szót szólni a minijátékokról, bár ezekről volt látható korábban a legtöbb kép és video. Inkább levezetésnek ajánlhatóak ezek a játékok, bár az is tény, hogy egyensúlyozásban is ők kívánják meg a legtöbbet a játékostól.
A Wii megjelentekor imádtuk a Super Monkey Ballhoz és a Kororinpához hasonló gurulós, mozgásérzékeny játékokat – hát itt már látszik e műfaj új generációja, amikor már nem úgy teszünk majd a Wiimote-tal, mintha az lenne a golyó vagy az azt tartó tábla, hanem a Wii Balance Boarddal mi magunk válunk a golyót tartó felületté. A képen látható, legalább húszpályás (tovább nem jutottam) játékban úgy kell döntenünk a különböző formájú táblákat, hogy azok a kis lyukakba essenek. Kezdetben, egy-két golyónál ez még egyszerű, de a fent látható későbbi pályán már jóval bonyolultabb, ráadásul ha oldalt esnek le a golyók, jól megtekeri a program a táblát, ilyenkor általában még több golyót leejtve.
Egy másik játékban egyszerűnek tűnő feladatunk átegyensúlyozni egy kötélen két magas épület között, miközben a Wiinkből előhívott többi Mii-figura szurkol nekünk (ezt korábban nem mondtam, a Miik végig, a legtöbb játékban felhasználásra kerülnek vagy közönségként, vagy máshogy). Egyik lábunkat óvatosan a másik után rakva kell széllel, madarakkal, és harapós pénztárcákkal (?) vetekedve átérnünk a túloldalra. Mondanom sem kell, talán tizedjére sikerült először.
Emellett találunk még síelős, szlalomozós, fejelős (balra-jobbra hajolva kell visszafejelnünk a focilabdákat) és további gurulós játékokat. Szól a fáma még egy Wii Sports-szerű bokszjátékról is, ami ugyanúgy használja a Wiimote-ot és a nuncsakut, csak még a Wii Balance Boardot is kihasználja. Látom már a kis képek között, hogy egyszer elérhető lesz, de sajnos mostanra ezt még nem sikerült unlockolni.

A Wii Fit úgy érzem, alapvető szoftver és kiegészítő. A nemzetközi sajtóban kevés helyen adnak neki rossz pontszámokat, és akik adnak, azoknak is az a kiindulási pontjuk az értékeléshez, hogy “jaj ne, ehhez fel kell állni a kanapéról”. Csak kifogásnak tartom azokat a kritikákat is, amik a gyakorlatok alacsony számát kifogásolják, hiszen egy-két gyengébb minijátékon kívül nagyon is a helyükön vannak az izomerősítő-, a jóga-, az aerobic- és az egyensúlyozó feladatok, amik megfelelő párosításban az egész testet és a legtöbb izomcsoportot megfelelően át tudják mozgatni. Mindezek alapján pedig azt mondom, bőven megéri az árát.
A Wii Fit az interaktivitása és az azonnali visszajelzési faktor miatt feltétlenül veri egyik nagy konkurensét, a tornakazettát, és bár a jobb (értsd: nem hetvenes-nyolcvanas évekbeli félig leamortizált gépparkkal rendelkező) fitnesztermekben e
lvégezhető rendszeres edzést érthető okokból nem tudja helyettesíteni, az egyensúly és testtartás javításában alapvető hiányt pótol a medence- és gerincmozgásra nem figyelő, görnyedt nyugati társadalmunkban.
Egészségetekre.

A Wii egyensúlyozó lap annyiban hasonlít a táncszőnyegekre, hogy a földre helyezhető, és igény szerint rá lehet állni, de már nyomáserősséget is érzékel – így akár fekvőtámaszokat is végezhetünk rajta, képes számolni őket – és nincsenek különálló érintkező felületei. Jóval kisebb, úgyhogy olyan programok biztos nem fognak készülni rá, ahol számos különböző részére kell ugrálni; a Wii Fit tartalmaz egy kicsit a DDR-re emlékeztető (ld. előző rész) step-aerobic játékot, de ez csak a lap bal és a jobb oldalát különíti el egymástól.

Felmerül a kérdés, hogy kinek szánták a Wii Fitet. Egyértelműen az egész családnak, amibe öcsike és nagymama is beletartozik – ez máris behatárolja a végezhető mozgásokat, egy bizonyos kor fölött valószínűleg nem a DDR a legmegfelelőbb sport. Így kicsit gyógytorna vagy jóga jellege van a játéknak, de a Nintendo nem csinál ebből titkot, jógázó fiatal nőkkel és hasonló képekkel reklámozza a kiegészítőt; valamint a “balance board” elnevezés is egy gyógytorna-segédeszközre utal. Én itt Magyarországon még csak kórházban találkoztam vele, ott viszont rögtön azzal indítottam, hogy leestem róla. A Wii Fit-lap szerencsére magától nem billeg, így talán nem fogjuk egy videojáték használata közben kitörni a nyakunkat (pedig kellően groteszk lenne!). Mindenesetre az agressziónkat nem itt fogjuk kiélni. Előny, hogy valószínűleg megsérülni se fogunk, akkor se, ha amúgy nem sportolunk rendszeresen – pl. a táncszőnyegezést nulla edzettségi szintről nem biztos, hogy értelmes rögtön elkezdeni, mert tuti megrántjuk valaminket. Ha a Nintendo okos, akkor már a bemelegítés is végezhető ezzel az eszközzel és a játék részévé válik. (Persze a végleges véleménnyel megvárjuk a tényleges kipróbálást.)

Nekem személy szerint nagyon rokonszenves a hardver, mert a DDR-rel járó veszett taposás helyett egészen másfajta, akár egészen lassú mozgásokat igényel. Remélhetőleg a kedves olvasók közül senki se szorul rá a gyógytornára, nekem mindenesetre naponta kell gerinc- és egyensúly-gyakorlatokat végeznem (a félreértés elkerülése végett: nem a DDR tehet róla ;] ), és egyvalami elmondható róluk: baromi unalmasak. (A gyógytornász szerint ez nem az én szélsőségesen élménykereső természetemnek tudható be, az emberek nagy része így van vele.) A Wii Fithez pedig leginkább ilyen dolgokat kell csinálni – helyenként egészen ugyanazokat a gyakorlatokat, mint nekem -, és ez nagyon ravasz dolog: mindjárt sokkal kevésbé unalmasak ezek a mozdulatok, hogyha a gép pontozza őket, versenyezhetsz a haverokkal, szintet léphetsz, és a többi. Rugalmasak lesznek a gamerek?! Szédítő perspektíva.

(Csak közbevetve: érdekes, hogy a Nike és az Apple számítógépesített futócipőt dobott a piacra, aminek körülbelül hasonló lehet az értelme – a futás sem az a kimondottan izgalmas sport, de az emberiség kockábbik felének valószínűleg nagy élmény, hogy mindenféle statisztikát és kimutatást szemlélhet meg a saját futóteljesítményéről, így sokkal megfoghatóbbá válik a haladás. Én mindenesetre szívesen kipróbálnám, habár még egy iPodot is venni kéne hozzá, mert mással nem kompatibilis.)

A Wii Fit nem váltja ki a fizikoterapeutát meg a jógaoktatót, de használni valószínűleg használ valamennyit, és közben várhatóan jól is érezzük magunkat. Kis ráfejlesztéssel akár meg is jelentethetik a rehabilitációban használható változatot, ennek külön előnye lehet majd, hogy a készülék wifin keresztül elküldheti a gyógytornásznak, hogy halad a páciens, csinálja-e a gyakorlatokat, és megfelelő hatásfokkal végzi-e őket. Így az egyelőre még elkerülhetetlen személyes találkozásokon is nagyobb haladást lehet elérni.

Már csak két dologtól kell tartani; elsősorban attól, hogy a játék nehézségi foka még a magasabb szinteken is túl alacsony lesz. Sajnos erről a japán tapasztalatok alapján sem lehet következtetést levonni, mert a szoftvercégek régi tapasztalata, hogy a japán piac sokkal nehezebb játékokat is elbír… és bizony megesik, hogy a nyugati országokba már könnyített változatok jutnak el. Reméljük, ezúttal nem így alakul! Másodsorban pedig amiatt lehet aggódni, hogy kevés lesz a hardverhez a játékprogram. A Wii Fit mellett már fejlesztenek egy snowboard-játékot is, és mi nagyon reméljük, hogy a Tony Hawk gördeszkás sorozatnak is lesz a Balance Boardot kihasználó része; igazán kézenfekvő lenne. De az is meglehet, hogy az érdeklődés elhalványulásával az Eye Toy kamerás játékok sorsára jut az eszköz. Erről mindenesetre majd a következő részekben!

(Ebben a videóban különösen ajánlom a síelést – Tux Racert akarok Wii lappal!)