Osztályzat:

Most már játszottam annyit a Civilization legújabb konzolos változatával, hogy el tudjam mondani róla a véleményemet; aztán persze lehet, hogy a későbbiekben ez változni fog, ezért az alcím. A játék fejlesztés közben és megjelenése után is kisebb viharokat kavart, sokat bírálták, de sokan szeretik is – lássuk, mi igaz a vádakból, és mi nem!

Először intézzük el a legfontosabbat. A fejlesztés kezdeteitől ment a hihetetlen emózás a rajongók körében, hogy majd a játék – a JÁTÉK, a Játékok Játéka – konzolra átültetve egyszerű lesz, mint a faék, hogy az űrgárdistás-lövöldözős-kétbitesagyú konzolisták is elboldoguljanak vele. Nos, a Revolutionből tényleg kispóroltak rengeteg mindent, de hogy ettől könnyebbé vált volna-e, azzal kapcsolatban komoly kételyeim vannak. (Valamint új tapasztalatokat szereztem az egyplatformos gamerek bigottságával kapcsolatban. *sóhaj*)

Eltűnt az építkezés nagy része, nem kell egyenként a térkép minden egyes kockáját helyre kis farmokkal és falvakkal benépesítenünk, ez a szakasz teljesen automatizált. Az útépítés is annyiban merül ki, hogy kiválasztjuk a kiinduló várost, a célvárost, hozzáadunk egy adag pénzt és kész is a Via Akármicsoda. Egyféle térképméret van, viszont baromi látványos módon nem sík, hanem gömb a világ. (Ezt már a Civ4-ben is próbálkoztak bevezetni, de nem túl sok sikerrel. Itt viszont nagyon eltalálták!) A civilizációk száma is adott, tehát ezzel mindjárt egy csomó állítgatnivalót elvesztettünk – de erre a méretre, ennyi számú kultúra, ekkora területen pont ideális; az teljes mértékben lejön menet közben, hogy rengeteget tesztelhették, mire így sikerült belőniük.

A játékmenet egészen más, mint amit megszokhattunk – itt nem a kellemes, nyugodt tempójú építkezés teszi ki az időnk legnagyobb részét, hanem a veszett támadás vagy védekezés. Az ellenfeleink közel vannak, és mind meglehetősen agresszívak, ráadásul hajlamosak szerencsétlen emberi játékosra kollektíve rászállni. Peregnek az események, a kezdeti rövid felfutás után tényleg minden körben történik valami fontos! Természetesen azért megmaradtak a győzelem békésebb feltételei is, lehet nyerni gazdasággal, kultúrával, illetve hatalmas technikai fölényünk révén. Ez utóbbival kapcsolatban azért elmondandó, hogy mihelyt megépítjük a megnyerés felé vezető utolsó lépésként az űrhajónkat és elküldjük kolonizálni az Alfa Centaurit, készüljünk fel, hogy az egész bolygó hadat üzen nekünk, és addig kell állnunk a sarat, amíg az a szerencsétlen űrhajó meg nem érkezik a céljához. Tapasztalataim szerint a legegyszerűbb nyerni vetélytársaink padlóba döngölésével, illetve technikai úton, a legnehezebb pedig kultúrával. Ez utóbbit nekem még nem is sikerült, egyszerűen mindig vérontásba torkollott a dolog. De még nem adtam fel! (Viszont jó pont, hogy kultúrával gyorsabban és hatékonyabban lehet városokat szerezni, mint a PC-s Civekben.)

A mellékelt videókon látszik, hogy a grafika igazán kellemes, rajzfilmszerű – a fanatikusok persze erre is háborogtak, csak azt felejtették el, hogy a Firaxis remekül sikerült Pirates! feldolgozása már évekkel ezelőtt is hasonlóan nézett ki. (Egy helyen éreztem azt, hogy már sok a rajzfilmes karikírozásból, a barbároknál… ez a lentebbi videóban pont megfigyelhető.) Talán a színtelítettséget kicsit lejjebb vehették volna, de egy sárbarna-acélszürke konzolos FPS után üdítően hat ;] Vannak pici Pirates! utalások elszórva játék közben is, Firaxis-rajongók figyeljenek! Még egy hasonló jellegű dolog, hogy a szereplők sajátos halandzsanyelven beszélnek, itt viszont kicsit idegesítőbb, mint a kalózos-harácsolósban; igény szerint lekapcsolható, habár én bennhagytam.

Az irányítás nagyszerű, szenzációs, tényleg nem találok szavakat. Nagyon szkeptikus voltam, hogy hogy lehet majd egy Xbox kontrollerrel megoldani azt, amihez PC-n egy billentyűzet és egy egér együttes használata szükséges, de a Firaxisnek remekül sikerült. Minden könnyen-gyorsan-egyszerűen elérhető – ez főleg az egymás elleni játszmákban lehet majd fontos, de mivel most nincs Gold előfizetésem, ezért ezt egyelőre még nem tudtam kipróbálni. A sima Silver felhasználók is örülhetnek viszont, mert a játék bőségesen adagolja az achievementeket, tuningolhatjuk a pontszámunkat.

Ide tartozik még egy érdekes történet is. Természetesen habár nem lehet mindent a legapróbb csapszegig átállítgatni, azért néhány extra küldetést adnak a játékhoz, de itt már nem éreztem azt, hogy minden annyira tökélyre lenne optimalizálva. A “Beta Centauri” nevűben például a sztori szerint frissen leszállva egy új bolygóra kezdünk, de mivel az összes technológiánk megvan már, az MI ezt úgy érzékeli, hogy technológiai győzelem felé törekszünk, és azon nyomban hadat üzen… hiába van meg neki is minden. Mindemellett pedig hihetetlenül bután használja a rendelkezésére álló erőforrásokat, nem terjeszkedik, stb., így ha magasabb nehézségi fokozaton könnyű győzelmet és szekérderéknyi achievementet szeretnénk, esetleg tesztelni akarjuk az egységek teljes skáláját, akkor próbáljuk ki a Beta Centaurit… különben ne.

Összességében azért elmondható, hogy a játék nehezebb szinteken veterán Civeseknek is kihívást jelent, habár vigyázzunk, mert alapból a legegyszerűbb szinten indul, nem valamilyen közepes beállításon! Nyugodtan rakjuk feljebb, ha tapasztaltak vagyunk – mondjuk King után már meglehetősen frusztráló, hogy mindenki minket akar abajgatni, főleg ha inkább az építkezős és nem a hadviselős stílust favorizáljuk. Viszont nagyon alkalmas rövid menetekre, és gyorsan meglátszik, hogy mennyire várható a végső győzelem, érdemes-e tovább folytatnunk… nincsen az, hogy sok-sok óra után omlik a fejünkre a birodalmunk, a gyors játékmenet miatt szinte azonnali a visszajelzés a teljesítményünkről. Éppen ezért úgy érzem, hogy legalábbis részben azoknak készült ez a program, akik a régi Civeken nőttek föl, de ma már nincsen feltétlenül idejük végeláthatatlan játszmákra; hiába, felnőttünk. Sőt mivel viszonylag áttekinthető ez a leegyszerűsített formátum, papa-mama a gyerekeivel is leülhet a CivRev elé, újabb generációknak átadva a Civ-függőséget. (Akarjuk ezt? Tényleg? ;] )

Kis- és nagykorú újoncoknak egyébiránt is ez az ideális alkalom a műfajjal való ismerkedésre, mert a Civ-szerű játékstruktúra és élmény megmarad, viszont nem kell huszonötmillió dologra figyelni, mint a játék asztali gépes változataiban. Én anno az első résszel kezdtem DOS alatt, és még azt is nehéz volt elsajátítani (főleg hogy akkor még angolul se tudtam túl sokat…), onnan pedig szépen sorban jöttek az egyre bonyolultabb folytatások. A Civ Revolution az újaknak is belépési pontot kínál, kellemes kinézettel, pörgős (ölős ) játékmenettel.

Nem helyettesíti a Civilization IV-et, hanem inkább kiegészíti; a két program egészen más jellegű, az egyik az elmélyült stratégiázásra és az agybafőbe moddolásra helyezi a hangsúlyt, a másik pedig a gyors, akciódús, de azért Civ-élményt nyújtó játékmenetre. (Érdekességképp megjegyezném, hogy a CivRev soksok verzió óta az első Civilization, aminek újból személyesen Sid Meier volt a vezető fejlesztője.) Én mind a kettővel fogok továbbra is játszani, ha valaki szerint ettől már nem vagyok igazi trú arc, az az ő baja. Viszont sajnos az általam még jobban várt kézikonzolos CivRev változat messze nem sikerült ilyen jól, de azt még csak nagyon röviden volt alkalmam tesztelni… de kell valaminek maradnia legközelebbre is!

Van egy intró, amit gyorsan el is felejthetünk. A játék története végül is teljesen mindegy, hisz voltaképpen nincsen: a többjátékosos módra kihegyezettség itt abban nyilvánul meg, hogy sincsen semmilyen egyjátékos hadjárat. Szerencsére a géppel azért még megmérkőzhetünk. De azelőtt van egy (azaz pontosabban négy) tutorial, amiket még bevezető küldetésnek is csak nehezen tudnék hívni – voltaképpen a játék irányításának alapjait tanulhatjuk meg belőle, minden másra a kézikönyvből vagy magunktól kell rájönnünk. (Tessék szépen olvasni ) Ha túl sok választási lehetőséget nem is, különböző térképeket bőven kapunk a gép elleni játékhoz, de hát ez nem is csoda, elvégre ezek a multiplayer részhez is kellenek. Meg választhatunk három faj közül, amiket végigtekintve először az jutott eszembe, hogy „hehe, mi ez, Supreme Commander?”. Hiszen voltak az emberek, az emberekből leszármazott pszí-emberkék, meg az (érdekes lábú) idegenek. Aztán később az asszociáció még párszor eszembe jutott – mint később kiderült, nem véletlenül, hiszen a fejlesztők bevallottan sok ötletet lopt… kölcsönöztek onnan.

Ami viszont egyáltalán nem is baj! A játék interfésze ugyanis remek lett (nem is csoda, hiszen finoman szólva is bőven kölcsönöz az SC-ből), és ez bizony kell egy megalomán űrstratégiai játékhoz, különösen, ha annyira valósidejű, hogy nem is állíthatjuk le az eseményeket. Az ember elég hamar hozzászokik a kezeléshez, és ha már kicsit belejött, akkor meglepően kényelmesen el tudja igazgatni a terebélyes birodalmát és a hatalmas flottáit. Itt mondjuk negatívumként előjön, hogy a játéktér hatalmas méretéhez nem társul a rengeteg választási lehetőség – már űrhajóból is elég kevésféle van, és ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy a különböző fajok egységei legtöbbször csak az értékeikben (ezé olcsóbb és gyorsabb, azé drágább és strapabíróbb, stb.) térnek el egymástól. Mondjuk a különböző kutatások terén azért már markánsabb a különbség, de azért a győzelemhez nem a technológiánk és a flottánk gondos megtervezése fog vezetni, hanem az utóbbiak jó elhelyezése és mozgatása. Meg az, hogy az utolsó pillanatban rá tudunk-e még az ellenség fejére egy kis vérdíjat szórni, hogy aztán a kalózok őket támadják – nem rossz ötlet, de egy idő után kifejezetten elegem lett belőle. Ilyenkor ugyanis a pórul járt játékosra rázúdul egy combos kalózflotta, és ilyenkor ha még más meg is támadja, jó eséllyel elveszt egy, vagy két bolygót. De legalább szép nagy űrcsaták (vagy egyoldalú mészárlások) lesznek belőle.

Apropó, űrcsaták! No, ezekből szerencsére van dögivel, még a legkisebb pályákon is össze tudunk hozni szép nagy ütközeteket. Sajnos ezekre magukra már nem tudom ugyanezt a jelzőt aggatni, ugyanis hiába van sok hajó, ha egyszerűen nem látványos az összecsapás. Az még hagyján, hogy a Homeworld 2 jobban nézett ki (elvégre nem ugyanaz a műfaj), de bizony a Haegemonia is sokkal jobban tetszett nekem kinézetre. Oké, hogy amögött több pénz állt, meg minden, de a grafikának max. a design-ját tudom dicsérni, magát a kivitelezést nem. (Azért elég szépen eszi az erőforrásokat.) Van viszont egy pont, amiben magasan veri az előbb említett magyar alkotást a játék: a mesterséges intelligenciában. Kicsit meglepő ez egy olyan program esetében, amihez nem is kapunk teljesértékű egyszemélyes játékot, de a fejlesztők bizony odafigyeltek rá, ami meg is hozta a gyümölcsét. Azt nem állítom, hogy a gép nem fog néha bődületes hibákat elkövetni, mert nem tökéletes, és szokott, de bizony volt, hogy meglepett egy-egy ügyes lépéssel, aztán szívhattam a fogamat. Mondjuk a gépi játékos stratégiájának beállítottságát nem egészen értem, hiszen pl. többször előfordult, hogy a „védekező” változat hamarabb nekemrohant, mint az „agresszor”. Mindenesetre kellemes meglepetés, hogy egyedül is élvezetes a játékkal játszani – jó ötlet így gyakorolni, hogy ne két perc alatt mészároljanak le minket az emberi ellenfeleink.

Hmm, mi van még? Zene például nincs, vagy csak nagyon elbújt szegényke, a szinkronhangok meg… viccesek. (Legalább nem fordultam le a székről, mint amikor meghallottam a Sword of the Stars elejét. Na jó, nem szapulom azt többet.) Ja, arról még nem írtam, ami viszont különösen impresszív: nem csak az interfész képes gyönyörűen kezelni egyszerre a „galaktikus” (na jó, egyszerre max. kilenc naprendszerrel találkoztam, de már egyben is lehet egy tucat bolygó) birodalmat, és a kis helyőrségeket, hanem az engine is szépen megbirkózik a feladattal – sosem érzékelünk olyasmi váltást, hogy „na itt most megkezdődött a küzdelem”, ha bezoomolunk valahová. Ennek viszont egy kicsit sajnálatos velejárója az, hogy a bolygófelszíni ütközetek teljes egészben kimaradtak a játékból: egy ellenséges bolygót úgy tudunk elfoglalni, hogy porig bombázzuk (szó szerint; az nem elég, ha kiirtjuk az összes ellenséges lakost), aztán ezután mi kolonizáljuk. Nem éppen egy humanista (/ vasarista) játék, de a fentebb említett egyszerűségbe szerintem ez is belefér. Van ugyan kereskedelem és kulturális terjeszkedés is a játékban, de ezek csak minimális szerepet töltenek be – a győzelemhez vezető egyedüli út a totális megsemmisítés.

Szóval végül is milyen lett a játék? Kellemes, sőt, határozottan szórakoztató. Azt ugyan senki se várja, hogy klasszikusként lesz számontartva, hiszen igazán új, eredeti ötletet nem hozott, de jó helyekről kevert össze jó ötleteket, és ráadásul ebből nem is lett káosz. Így kapunk egy programot, ami a műfaj
tól megszokottakhoz képest kicsit egyszerű (a nagy körökre osztott elődökhöz képest meg pláne), de ennek ellenére egész jól kiegyensúlyozott és élvezhető. Szerintem remek móka, és érdemes mindenkinek kipróbálnia, aki szereti az űrstratégiákat és/vagy az RTS-eket.