[PC] Crayon Physics Deluxe

Logikai miniösszeállításunk második része következik; most kiderül, mire is jó a tegnap már beharangozott Crayon Physics!

Gémeskút osztályzat: nagyon jó
Kiadás éve: 2009
Műfaj: logikai
Korosztály: nincs besorolva
Nyelvigény: nincs
Nehézség: kezdő-középhaladó
Beletanulási idő: rövid
Platformok: PC, iPhone (eredetileg)
Ár: 20 USD (online)

Megint egy olyan játék, aminek már a címéből pontosan ki lehet találni, hogy miről is van szó. A fizikának, azaz a fizikai modellezésnek a játékokban az utóbbi években egyre nagyobb szerepe lett (leginkább az FPS-eknek köszönhetően), de már ezelőtt is voltak programok, amik a fizikai motrukat… bocsánat, kikapcsolom a kisalföldi tájszólásomat… szóval a fizikai motorjukat nem kiegészítő elemként használták, hanem arra alapozták az egész játékmenetet. Bridge Builder/Pontifex, Gish, Tower of Goo - mind-mind remek címek, amik bebizonyították, hogy lehet látványos és nagyon jó logikai játékokat készíteni jó fizikai modellezés segítségével. (Azért azt itt halkan hozzáteszem, hogy a Gish így kicsit kilóg a sorból, mivel az elméletileg platformjáték, de psszt ) Ha megnézünk néhány képet a játékból, akkor nem csillivilli 3D grafikát és a végletekig polírozott kezelőfelületet látunk – hanem egy olyan képet, amit mintha csak egy (kissé mérnök-hajlamú) kisgyermek firkantott volna össze egy marék zsírkrétával. Tényleg megérné erre kiadni húsz dollárt?

Szerencsére ezt a kérdést hamar el tudjuk dönteni, hiszen le lehet tölteni a demo-változatot, amiben van úgy kb. 15-20 pálya. Már rögtön a legelején láthatjuk, hogy az egész játék a zsírkréta-designra hajaz, szerencsére sikerrel – azt azért valljuk be, hogy ez jó alibi ahhoz, hogy a program grafikájával csak minimálisan kelljen a programozónak törődnie Ezzel semmi baj, hiszen ez a fajta ízléses egyszerűség az egész programra jellemző: a pályák kicsik, egyszerűek, ugyanakkor helyenként meglepően elgondolkodtatóak, a kezelés szintén a lehető legegyszerűbb – egy kisgyerek is remekül elboldogulna vele. Arról van ugyanis szó, hogy minden egyes pályán van egy piros labda, meg eleinte egy, aztán esetleg több csillag, és a tereptárgyak, a célunk pedig az, hogy a labdával eltaláljuk a csillagokat. Az akadályok leküzdésére egyetlen eszközünk van: a varázs-zsírkrétánk. Varázs, mert amit lerajzolunk vele, az a játéktéren tárggyá változik, és itt rejlik a program legnagyobb erénye.

Az összes korábbi hasonló játékban ugyanis előre elkészített elemekből dolgozhattunk csak, míg itt azt rajzolunk, amit csak akarunk, a program lemodellezi magának. Én agyon-vissza szívattam a szegény fizikai motrot (azért van benne gyakorlatom ), de csak párszor sikerült azt elérnem, hogy valamivel durvábban belekorrigáljon, vagy ne úgy viselkedjen az új tereptárgy, ahogy annak normális esetben kéne. Az esetek túlnyomó többségében viszont, az, amit rajzolunk, egy az egyben úgy kerül a játéktérbe, ahogy szerettük volna. (Kivéve persze, ha valami olyasmit csinálunk, amit nem lehetne – pl. a lejtő felét a falba rajzoljuk bele.) Ha kicsit belegondolunk, ebben azért nagyon nagy lehetőségek rejlenek: egy kicsit jó pályatervezéssel már csinálhatunk rövid, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató és nagyon sokféle módon megoldható feladatokat.

Szerencsére szinte semmi panaszunk nem lehet arra a majdnem száz pályára, ami a programban található, látszik, hogy nem csak úgy lettek összedobálva. Egyetlen gond van csak velük: mivel még a vége fele is meglehetősen rövidek, nem sok ösztönöz minket arra, hogy újrajátsszuk őket, és kipróbálgassuk, milyen más módon lehetne még megoldani őket. Igaz, hogy aztán az egyik frissítés pont ezt próbálta orvosolni azzal, hogy ha másféle módon oldjuk meg ugyanazt a pályát, akkor több csillagot szerezhetünk, de valahogy ez is kevésnek tűnik. Ráadásul nincsenek nehézségi fokozatok, így nem mondhatjuk azt, hogy én a nehéz pályákat is megoldottam, vagy állhatunk meg a közepeseknél. Szerencsére azonban van pályatervező, így a különböző szadista emberek neki is álltak minél agyafúrtabb fejtörőket készíteni. Azt már most is láthatjuk, hogy egyesek milyen kreatív megoldásokat gyártottak egyes feladatokhoz: talán itt villantja meg a játék motorja igazán, hogy mennyi mindent lehet vele csinálni. Viszont itt most a jó pályatervezés egy picit kárára is vált a játéknak: a motorban rejlő kb. összes lehetőséget megvillantják a pályák, és még nem láttam olyan, játékosok által készített rajzokat (mert hát végülis azok ), amik azt mutatták volna, hogy a játékban olyan dolgokat is meg lehet csinálni, amikre eredetileg nem is gondolnánk. (Gondolok itt most olyanokra, mint amikor pl. anno a Bridge Builder-ben működő katapultot is tudtunk építeni híd helyett.)

Talán itt van az, ami nekem végig mégis hiányzott a programból. Hiába remek a kivitelezés (jó, a grafikát nemigen nevezhetjük annak, de teljesen érthető, hogy miért ilyen), és hiába képes magába szippantani a játékost a fejtörőivel, ha aztán a végére leülepedik az egész és az újrajátszhatóság valahol hibádzik. A pályáknak legalább a felét nagyon könnyen meg lehet oldani, hiszen sok közülük csak amolyan bevezetőként szolgál. (Így viszont legalább nem indul olyan vontatottan a játék, mint a Soul Bubbles – majd arról is írok, ha bővebben belemerülök, csak a DS-ezésem most épp szünetel :/ ) Ezért tehát elég rövidnek tűnik a program. Nem mondom azt, hogy rossz, csak valahogy húsz dollárt így utólag kicsit soknak tartok érte. (Lehet ám, hogy csak azért, mert más független fejlesztők játékai szintén ilyen kevés pénzért jóval többet nyújtanak ) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a PC-s verzió megjelenése óta még két hét sem telt el, és a frissítések már tartalmaztak új pályákat a játékhoz, de valahogy még így is kicsit kevésnek tűnik nekem. De szerintem úgy fél év elteltével már biztos készül annyi új tartalom a játékhoz, hogy bőven megérje azt a húsz dollárt.

Gondolkoztam azon, hogy a remek motorja miatt megkapja-e a program a “zseniális” minősítést, de végülis úgy döntöttem, hogy nem: mert igazából semmi mást nem tudnék különösebben dícsérni belőle. Egyedül az egyszerűségét, amit viszont tökéletesen eltaláltak: így jó szórakozás csak öt-tíz percre szöszögni vele, jó szórakozás egy-másfél órán keresztül gyúrni a pályákat (csak így meglepően hamar ki fogunk belőlük fogyni), és szerintem jó szórakozás lenne egy általános iskolás gyereknek is, ha már számítógép elé került. Hogy megér-e ennyit, azt ki-ki döntse el a saját pénztárcája szerint maga. (Valljuk be, ennyi pénzt sokkal rosszabb játékokra is költhetnénk ) Én nem estem teljesen hanyatt a Crayon Physics-től, de élveztem, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e folytatás, milyen irányba fog tovább fejlődni az ötlet, valamint hogy esetleg más programokba is beleépülnek-e ötletek a játékból.