Nintendo sajtókonferencia
E3 közvetítés az olvasóink által talán leginkább várt eseményről, a Nintendo sajtókonferenciájáról. Legalább négyféle új Mario, új Zelda, új Wii Fit és Sports, a tavalyi idétlen visítozás nélkül – valamint a végén remek meglepetéssel a hardcore játékosoknak, köszönjük szépen! Azért a szokásos dolgok sem maradtak el, tényleg volt új hardverkiegészítő, felvonultak az überlájtos senkit nem érdeklő címek, de összességében a Nintendo hozta a tőle elvárt “kötelező elemeket” és valamennyi újat is villantott.
A tavaly nagyokat sikoltozó hölgy, Cammie Dunaway indítja a konferenciát (ő a Nintendo amerikai elnökhelyettese és a marketingért felelős elsősorban) – idén szemlátomást sokkal komolyabbra vette a figurát, és rögtön a Super Marióval kezd. A tavalyi bukás és Dunaway asszony töredelmes elnézéskérése után úgy tűnik, a Nintendo megfogadta a jószándékú tanácsokat! Sajnos itt is technikai problémák vannak, a hang recseg, néha elmegy, a demonstrátor férfiú a mikrofonjával küzd.
Jópofa, klasszikus feelingjű négyjátékos Wii Mariót mutogatnak, a DS-en nagy sikert aratott New Super Mario Bros Wii változatát, kooperatív móddal. 2009 karácsonyára kerül a boltokba. Nyilván ez sem a veterán játékosok által várva várt címek egyike, de nekem tetszik, én az offline multiplayer nagy híve vagyok – ez igazi olyan 2D Mario, amit gyerekkorunkban szerettünk (Great Giana Sisters
), csak most már a szülők is együtt játszhatnak a gyerekekkel. Ezt nehéz lenne elrontani.
Következik a Wii Fit Plus, ami nem, hála az égnek nem hardverkiegészítő, hanem a Wii Fit 2.0 változata, javítja körülbelül azokat a hiányosságokat, amiket Ádám is kifejtett a cikkében. Vicces ötlet, hogy lesz egy olyan futós-ugrálós minijáték, ahol Mario szemszögéből Mariózhatunk (elég fárasztó lesz, azt hiszem…).
Bejön Reggie Fils-Aime, mindenki kedvenc… ööö… amerikai Nintendo vezérigazgatója. Neki se rakták fel túl jól a mikrofonját. A precízebb mozgásérzékelést lehetővé tevő Wii Motion Plusról beszél, őszintén szólva a tegnapi Microsoft bejelentések után valahogy kevésbé üt a dolog; főleg hogy már ezt is ezer éve beharangozták, nem meglepetésként érkezik. Rögtön mutatják is hozzá a Wii Sports Resort játékmenet-videóját, lehet majd íjászkodni, kardozni, és így tovább; olyan lesz, mint a Wii Sports, csak még olyanabb.
Ehhez élő demonstráció is dukál, ejtőernyős ugrás minijátékkal, ami hasonlóan irányítható, mint a nagyot bukott Wing Island. Utána íjászat – irányítás értelemszerűen -, a grafika kicsit jobb mint a Wii Sportsnál, és szemlátomást az érzékelés is precízebb, de azért az innováció nem viszi ki a közönséget az ablakon. Hárompontos-dobálás Reggievel – erre várt minden Nintendo fan? Valószínűleg nem, de biztos ebből is eladnak azért pármillió példányt (figyelem, a készlet Reggie-t nem tartalmazza).
Még több sport, EA Tiger Woods 2010, Grand Slam Tennis, Virtua Tennis 2009, ezekben mindben lesz Motion Plus támogatás. “Olyan nehéz lesz, mint a való életben”. A Red Steel 2 arra példa, hogy egyre több külső fejlesztő készít szoftvert a Wiire (videó nincs, azt már az Ubi bemutatta tegnap). Több külső fejlesztésű szoftvert adtak el Wiire Amerikában, mint bármely más platformra. (De milyeneket, de milyeneket, júj – erre nem tér ki.)
Éles váltás, RPG. “A Motion Plus a fizikai valóságról szól, az RPG-k viszont egy elképzelt világról.” Új Final Fantasy Wiire, Final Fantasy: The Crystal Bearers. Nintendo DS exkluzív Kingdom Hearts rész is jön, a videó alapján körülbelül úgy néz ki, mint a PS2-es. (Erős gyanúm, hogy ez már csak DSi-n fog futni, mert a DS tuti nem viszi el ezt a grafikát.) A Mario & Luigi DS RPG sorozat Japánban már kapható, Európába idén ősszel érkező új része a Bowser’s Inside Story, apró hőseink még tovább miniatürizálódva ezután Bowser belső szerveiben kalandoznak. Hat éve nem volt új rész, de most jön a Golden Sun DS, a demó videó rendesen szaggat és riceg, de a grafika egyébiránt szintén olyan PS2 szinten van. (Kihozhatnák az első két részt is valamilyen retró kiadásban.) James Patterson Women’s Murder Club – Games of Passion, nyugati fejlesztésű Phoenix Wright-szerű point & click és visual novel hibrid játékok! Az első rész 2009-ben, DS-re. Ubisoft fejlesztésű nyomozós-akció-GTA akármi is készül, úgy tűnik hogy sokféle értelmetlen minijátékkal, ez a Cop: The Recruit.
Tizen-és huszonéves női játékosokat céloz a Style Savvy. Erre talán a megfelelő reagálás az lenne, hogy “ÉN VAGYOK A CÉLCSOPORT!!!! *ugrál* *visít*” De izé. Hát. Engem a videó alapján nem különösebben vonz, de azt hiszem, nem is én vagyok a tipikus huszonéves női játékos, vagy mégis?! Vásárolni lehet benne, meg. őő. sminkelni talán? Olyan, mint a World Ends with You, csak RPG nélkül és bénább designnal.
DSi reklám következik, elégedett vásárlókat mutatnak. (Most mégis, kit akarnak meggyőzni?) Eladási adatok, már több mint egy millió elkelt belőle Amerikában. A DSi újdonságairól van szó, Flip Notes Studio Japánban már van, a videó alapján egyszerű animátor program, ha fog annyit tudni mint a MonkeyJam, akkor már meg leszek lepődve. Lesz még Mario vs Donkey Kong Minis March Again felhasználók által tervezhető pályákkal. Jövő hétfőtől már letölthető a DSiWare-en keresztül. WarioWare DIY – szintén felhasználó-generált minijátékokkal. Legends of Zelda Spirit Tracks. Videót nem mutatnak az új Zeldáról, de helyben kipróbálható az E3 teljes időtartama alatt.
A Nintendo elnöke, Iwata Satoru lép a színpadra, angolul beszél husi japán akcentussal. Szerinte még tovább bővíthető a Nintendo célközönsége világszerte. Tudatában vannak annak, hogy ha egyre könnyebbek lesznek a játékok, akkor a hardcore játékosok elfordulnak tőlük. Az lenne az ideális, ha a hardcore és a casual rétegeket egyszerre kielégítő játékot tudnának fejleszteni, a Mario Kart Wiit ilyen szempontból előrelépésnek tartja, és szerinte a New Super Mario Bros Wii és az új Wii Sports is ilyenek lesznek (izé?).
A Nintendo tökéletesíti a testet (Wii Fit), az elmét (Brain Age), és most relaxálni is megtanít! Iwata bejelent egy új kiegészítőt, ez a Wii Vitality Sensor, nekem olcsó bőrellenállást vagy szívverést mérőnek tűnik azok alapján, amit mond. (= A relaxációt segítő biofeedback izé, amit az ujjadra kell húzni.)
Visszajönnek a többiek, némi Mariózmány következik, Super Mario Galaxy 2. Olyasmi lesz, mint az előző. Reggie közli, hogy ő is olvassa a gamer blogokat, és tudja, hogy még többet vár mindenki a Nintendo sajtókonferenciától, olyan játékokat, amiket viszont általában nem a Nintendo fejleszt (díjazzuk az őszinteséget!), keményebb, felnőttesebb dolgokat. The Conduit! Idén júniusban jön (az Amazonon már előrendelhető, habár ők ezt nem mondják, csak én). Új Resident Evil rész, a Capcom szemlátomást rájött, hogy a bloom effekt remekül eltakarja a grafikai hiányosságokat
Dead Space Extraction, ismét szétesik a hang.
Sőt a Nintendo is fejleszt “valami keményebbet”, a Team Ninjával közösen készítenek egy veszett jól kinéző Metroidot, ez lesz a Metroid – Other M. Nemcsak átvezető animációkat, hanem játékmenetet is mutatnak, hiperszuper, de tényleg. Köszönjük szépen!!! “Egészen más lesz, mint az eddigi Metroid címek”. Harmadik személyű akciót láthatunk, sok történettel (hátha még RPG elemek is lesznek… légyszi Nintendo!!).
Ezzel vége, Reggie diadalmasan levonul, mindenki megkapta, ami a magáé. Még sok ilyet!







