[PC] UnReal World – vissza Északra

Szerző: tmarxell
Dátum: May 28, 2008
Címkék: olcsó, pc, roguelike, rpg, sandbox, zseniális

Vannak olyan szerepjátékok, amelyek éveken át készülnek. Vannak azonban olyanok is, amelyek szintén éveken át készülnek, de inkább éveken át fejlődnek. Érdekes módon az ún. rogue-like szerepjátékok közül több ilyen van, legismertebb képviselőjük pl. a nyitott forráskódú NetHack. Most egy kevésbé ismert hasonló játékról fogok írni, amit szintén éveken át – lassan már egy évtizede – fejlesztenek, azaz pontosabban szólva csak egy ember fejleszti. Igaz, hogy nem ingyenes a program, de nagyon olcsó: a jelenlegi verziót két euróért tölthetjük le, 35-ért pedig életre szóló regisztrációt kapunk. (Én pl. három éve regisztráltam, de van, aki mondjuk nyolc, és mindannyian folyamatosan kapjuk az új verziókat.) Úgyhogy kalandozzunk csak el a Messzi Északra az UnReal World segítségével!

No de először is, azoknak, akik nem ismernék: mi is az a roguelike? Tömören összefoglalva olyan számítógépes szerepjátékokról van szó, mint az eredeti Rogue, ami még unixos terminálokon futott, tehát szöveges játék volt. A szöveges kalandjátékokra azonban egyáltalán nem hasonlított, hiszen nem úgy tudtuk meg, hogy mi van körülöttünk, és mi történik, hogy a gép leírta („Kinyílik az ajtó és bejön a békafejű kocsmáros.”), hanem minden egyes karakter egy adott objektumot reprezentált: így felülnézetből „láttuk” a környezetünket. Később aztán készültek olyan programok, amelyek már nem ASCII-szimbólumokkal reprezentálták a felénk csörtető felbőszült vérmedvék hadát, hanem grafikusan jelenítették meg. Voltak, és vannak még most is, azonban olyan szerepjátékok, amelyek megtartották ezt a mozaik-szerű nézetet, és nem a (pszeudo)-háromdimenziós ábrázolást választották: ezek pedig a roguelike játékok. A stílusnak nagyon fontos jegye egyébként, hogy a világ túlnyomó része véletlenszerűen generált, és hogy a történetnek csak nagyon kis szerepe van a játékban – már ha van ilyen egyáltalán.

A legtöbb roguelike-ban egy kitalált világban kalandozunk, ami tele van szörnyekkel, varázslókkal, szteroiddal pumpált barbárokkal, vagy kvantumfizikusokkal és turistákkal (ld. NetHack), de mi most egy fokkal realisztikusabb világba utazunk. A valótlan világ ezekhez a fantasy világokhoz képest nem is annyira valótlan: a messzi Északon járunk, a kései vaskorban, és bizony nincsenek varázslók, vagy halálos sérüléseket pillanatok alatt meggyógyító papok: ellenben vannak északi sámánok és vajákos emberek, hatalmas medvék, és persze temérdek rénszarvas. Hogy azért ne érezzék magukat teljesen elveszve az erős fantasyhez szokott játékosok, van pár rituálé a játékban – de azt azért ne várjuk, hogy miután a szellemekhez fohászkodunk, tűzlabdákat fogunk dobálni az előttünk medvévé változott sámánra. Egyszerű, mindennapi dolgokhoz tudunk segítséget kérni: már persze akkor, ha tudjuk, milyen rituálékkal kell egyáltalán az erdő őrzőihez szólnunk.

No de miért is vagyunk odafenn északon, mi a küldetésünk? Egész egyszerűen: semmi. A játék kezdetén megválaszthatjuk, hogy milyen háttérrel szeretnénk indulni, és onnantól kezdve előttünk az egész világ, nincs semmilyen történet, ami megkötne minket, azt csinálhatunk, amit akarunk. (Klasszikus sandbox játék.) Ennek feltétele persze, hogy tudjuk, egyáltalán mit hogyan kell csinálni, ugyanis a képernyő nagy részét maga a játéktér tölti ki, így nem nagyon van billentyűzetkiosztásoknak meg menűknek hely. Szerencsére a program rögtön a legelején felajánlja, hogy két különböző (kezdő és haladó) küldetéssorozaton keresztül megtanítja nekünk a játék kezelését, és az északi élet főbb mozzanatait. Mind a kettőt célszerű végigcsinálni, hiszen nagyon nem árt tisztában lenni a túlélés különböző fortélyaival: az északi élet ugyanis egyáltalán nem könnyű. A kezdetekkor a dolgunkat persze jelentősen megkönnyíthetjük, hiszen pl. indíthatunk agyontápolt karaktert, aki rögtön egy falu határánál indul, de ha jó (és mazochista) játékosok vagyunk, indíthatunk egy szökött rabszolgát is, vagy egy embert, akik épp most vert félholtra néhány bandita, és hagyott ott a hóban.

Apropó félholt! A nehézséget már kapásból az adja, hogy ez bizony egy minden tekintetben realizmusra törekedő játék, így nagyon egyszerű meghalni: már csak azért is, mert a sebeink nem gyógyulnak be egy pillanat alatt, és a súlyosabb sebek hatásait bizony nagyon meg fogjuk érezni. Ezért is van az, hogy az első pár karakterrel bizony egy-két hétig fogjuk tudni kihúzni, de aztán ahogy egyre jobban belejövünk, neki tudunk állni a komolyabb utazásoknak, és a világ felderítésének. Az utóbbi ugyanis hihetetlenül nagy, még a hasonszőrű játékokhoz képest is. Ráadásul nem előre tárolt világról van szó, hanem minden egyes alkalommal véletlenszerűen generál egyet: indulhatunk félszigeten, északi területeken, vagy pedig valahol a világ közepén. Azonban nem csak azért van értelme hosszan utazni, hogy minél több terület legyen rajta a térképünkön, hanem azért is, mert pl. nyugaton hiába keressük a keleti népeket, vagy az északi állatokat délen. Márpedig a különböző kultúrák között elég nagy különbségek vannak, úgyhogy nem árt néha rápillantani a térkép azon részére, ami azt jelöli, hogy hol kinek a területei vannak. (Ezt egyébként a világ még felderítetlen részein is mutatja, hogy legalább tudjuk, nagyjából merre kéne mennünk.) Szintén érdemes elolvasni a játékban található súgóban az egyes népek, valamint a világ háttértörténetét, hogy legalább tudjuk, merre szeretnénk indulni felfedezni, miben különböznek az emberek egymástól.

Ez azonban nem úgy szokott menni, mint egy halom hasonló játékban, hogy összetápolunk magunknak sok felszerelést és kaját, aztán nekivágunk az útnak, hiszen ha az utóbbit akarnánk annyira összeharácsolni, hogy egy hosszú utazásra is elegendőek lennének a készleteink, akkor bizony hónapokig kéne szárítanunk és füstölnünk a húst, amit összegyűjtöttünk, meg a különböző egyéb élelmiszereket. No és természetesen nem is bírnánk el mindent magunkon, így választanunk kell: vagy népesebb állatsereglettel vágunk neki az útnak, akkor viszont az erdőben csakis ellenséges emberekkel fogunk találkozni (a vadállatok ugyanis messziről meghallják és kikerülik a csörtető csapatunkat), vagy pedig majdhogynem egyedül, így viszont útközben kell gondoskodnunk a túlélésünkről – ami egyáltalán nem biztos, hogy könnyű lesz. A világ ugyanis hatalmas, és nem fogunk minden bokorban rénszarvasokat találni (az észak-norvég autóutakat akkoriban még nem talált