Mit ne vegyél karácsonyra 2008 – első forduló
Eltelt egy év, a magyarországi fizetések nem nőttek számottevően és a videojátékok sem lettek olcsóbbak. A számuk viszont egyre nő és lassan megint itt vannak az ünnepek, úgyhogy tavalyhoz hasonlóan összeszedtem, milyen játékokba volt szerencsém belepillantani az elmúlt hónapokban. Idén a legérdekesebb, hogy több jónak várt cím különösen rossz, míg rosszabbnak vártak jók lettek. Azok kedvéért, akik nem olvasnak ennél tovább, gyorsan elmondom előre a tanulságot: Nehogy megvegyék a Wii Musicot! A tovább után az említett delikvens mellett szó esik a Disaster: Day of Crisisről, a Rayman Raving Rabbids: TV Party-ról, a Final Fantasy Fables: Chocobo Dungeon-ről és a Samba De Amigo-ról. (Így a második eresztésre marad a Trauma Center: New Blood, a Wario Land: Shake It!, a Wacky Races, a We Ski: Family Ski, a Dream Pinball 3D és a Namco Museum Remix.)
Disaster: Day of Crisis
Gémeskút osztályzat: jó
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Akció
Korosztály: 16+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Középhaladó-haladó
Beletanulási idő: közepesen hosszú
Kezdjük a kakukktojással. Ez a várakozásokkal ellentétben meglepően jó hibrid cím külső nézetes akciót vegyít belső nézetes lövöldözéssel és Wiimote-os ügyességi elemekkel. Hosszú idő óta először éreztem, hogy jól megírt a történet, szépen felépített a dramaturgia, jól az aránya az interaktív és nem interaktív részeknek. A grafika Wiihez képest jó, a bevezető vulkános rész különösen, viszont van több gyenge rész, valami miatt sok pályán dominál a szürke szín (kb. annyira, mint anno a Quake I-ben a barna). Ezeket a hátrányokat viszont sikeresen kárpótolja a pörgős, izgalmas játékmenet.
Rayman Raving Rabbids: TV Party
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 70
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Minijáték-gyűjtemény
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Nincs
Nehézségi ív: Kezdő-haladó
Beletanulási idő: Rövid
Ár: 12.900,-
Két szóban: Rettenetes lebőgés. A koncepció ütős, a design jó, a nyulak viccesek, de az irányíthatatlanság megöli az élményt. Remek ötlet például a Wii Balance Board, a Wiimote és a nuncsaku együttes bevonása a ritmusjátékokba, viszont a program már teljesen véletlenszerűen érzékeli a mozdulatokat. Hamar kiderült az is, hogy a sok kis játék valójában kevés játék sokféle variációját jelenti. Kár érte.
Final Fantasy Fables: Chocobo Dungeon
Gémeskút osztályzat: rossz
Metacritic pontszám: 77
Kiadás éve: 2008
Műfaj: RPG
Korosztály: 7+
Nyelvigény: Középfok
Nehézségi ív: Kezdő-középhaladó
Beletanulási idő: Rövid
Squaresoft-játékkal nem csináltam még, hogy tizenöt perc után kikapcsoltam. Hát, mindig érik meglepetések az embert. Én is bedőltem annak, hogy a Chocobo így aranyos meg úgy, de a történet sablonos és unalmas, rengeteg a szöveg (és gyengén van megírva), az angol szinkron sipítozós, a harcrendszer sablonos és átgondolatlan, a grafika pedig Gamecube-szintű. Az egyetlen jó dolog a Final Fantasy V-ből ismert egyik zene remixe volt, de az is csak nosztalgiaértékből. Csak a kevés vele töltött idő miatt adtam neki “rossz” besorolást, hátha később élvezhetőbbé válik (vált volna). Ha valaki tovább bírta, szívesen korrigálom a nézeteimet.
Samba de Amigo
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 67
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Nincs
Nehézség: Kérdéses
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Fél szám
Csináljunk úgy, mintha a Wiimote meg a nuncsaku ilyen szamba-izék lennének, és csapkodjunk a levegőbe. Kb. ennyi ennek a játékteremből importált szerencsétlenségnek az értelme. Rettenetes grafikával a kilencvenes évek agyonjátszott latinos-technopop nyári slágereire rázhatjuk az irányítókat, miközben nézzük, ahogy vicsorgó majmok (ld. a borítót) a zenéhez hasonló, de a ritmushoz azért véletlenül se passzoló repetitívséggel pattognak fel és alá. Annyit ért el nálam ez a program, hogy ha még egyszer meghallom valahol a Samba De Janeiro-t, kifutok a világból.
Wii Music
Gémeskút osztályzat: borzalmas
Metacritic pontszám: 62
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Ritmus/Zene
Korosztály: 3+
Nyelvigény: Minimális (zenei szókincs nem árt)
Nehézség: Abszolút kezdő
Beletanulási idő: Nincs
Kifáradási idő: Kb. egy fél dal
Ár: 11.900,-
Megdöbbentő, hogy a Nintendo ezzel próbálta felvenni a versenyt a Guitar Hero-val, Rock Band-del és az ezekhez hasonló zenés játéksorozatokkal. Meg is látszik az nemzetközi szinten alacsony eladási mutatókon, amit Miyamoto-ék az említett sorozatok sikerével magyaráz a cég — vagyis tudnak róla, hogy ezek léteznek, akkor meg pláne nem értem, hogy miért így hozták össze a Wii Musicot. Röviden arról van szó, hogy a játék rendkívül élethűen próbálja imitálni a hangszereket, így a kontrollerekkel például: csapkodni kell, mint egy zongorát, vagy csapkodni, mint egy gitárt. A hegedűt legalább húzni kell, de itt jön a csavar: még csak nem is a hangokat imitáljuk, csak és kizárólag a ritmust. A program mindig a helyes hangokat játssza, nekünk csak a ritmust kell eltalálni. Illetve még csak azt sem, mert akármilyen gyorsan, akármennyit csapkodhatunk, valamilyen extra (75%-ban odaillő) hang kerül a dalba, de ez is édesmindegy, mert semmi pontszám vagy ilyesmi nincsen. Azt csinálunk amit akarunk, az extra tartalom az elmentett “jam session”-jeink vagy “videoklipjeink” (amit látunk aközben hogy “zenélünk”) arányában válik
elérhetővé.
A legnagyobb poén (bár inkább rossz vicc) a számok listája. Kezdetben olyan dolgokat nyomhatunk, mint a Twinkle Twinkle Little Star, az O Tannenbaum vagy akár az általam teljesen ismeretlen My Grandfather’s Clock vagy a Do-Re-Mi elnevezésű furcsaságok. Később (ha már sok-sok csodálatos videoklipet elmentettünk) egy csomó más zenéhez is hozzáférhetünk, de ehhez egyrészt már nem volt türelmem, másrészt a kritikák szerint azok is legnagyobbrészt tizennyolc-tizenkilencedik századi műdalok és egyéb klasszikus zenék.
Ne menjünk el persze amellett, hogy a Wii Music négy darab minijátéka közül kettő teljesen élvezhető: a harangozós játékban több nehézségben négyen csilingelhetünk a megfelelő pillanatokban (ez nehéz fokozaton már kihívást jelent), a szolfézsjátékban pedig jól lehet fejleszteni a zenei hallást (itt ki kell választanunk például, hogy három akkord közül melyik a legmélyebb, sorrendbe kell tennünk hangmagasságokat, esetleg egy zenekarban kiszúrni azt aki hamisan játszik, mindezt időre). A dob-minijátéknak ugyanakkor irtózatos az irányítása (egyik dob A+B+hadonász, másik cin C+Z+hadonász), a karmesterkedés pedig szintén a hadonásszál, majd csak lesz valami típusba sorolható.
Szóval az egész Wii Music egy igen gyenge és igen szétesett zeneszimulátor, amit a Wii indulásakor még csak-csak ki lehetett volna adni, de évekkel később, a mozgás-irányítás kezdeti varázsának elmúltával ez már nem elég. Végül álljon itt egy videó, amin látszik, az E3 konferencia sajtótájékoztatóján is mennyire csetlett-botlott a szoftver, illetve az is bemutatásra kerül, milyen az, amikor egy “jam session”-ben többen is hadonászhatunk egyszerre (katasztrofális.)
Hozzászólások
Hasznos post, köszi! Igaz, hogy egyiket se próbáltam még, de tuti, hogy a Disastert választanám én is. Lesz róla esetleg hosszabb írás?
A Wii Music tényleg elég lehangolónak tűnik a videót elnézve
Olvasás közben végig arra gondoltam, hogy de jó, hogy valaki megpróbálta ezeket, amolyan fogyasztóvédelmi jelleggel….
csak így tovább, bár kívánom, több szerencséd legyen a toábbiakban és kevés gagyi kerüljön terítékre.
Én meg mondom őszintén a játékfejlesztésben bizniszt nem látok. Persze majd mondja mindenki, hogy mekkora biznisz pedig nem az. A stormregion bedőlt, más cégek haldoklanak, én ebben bizniszt nem látok.
Azt meg kell említenem, hogy a Wii Music 3 éves kortól van ajánlva. Nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy annak a korcsoportnak beválik a játék. Kis mozgáskoordináció, kis zenei hallás, kis gépkezelés stb.
Van aki komolyan fizet a játékokért?
Wario Land Shake It
Alma osztályzat: zseniális
Metacritic pontszám: 77
Kiadás éve: 2008
Műfaj: Platform
Nyelvigény: Minimális (küldetések szövege)
Nehézség: Kezdőtől a hardcore-ig
Beletanulási idő: 15 perc
Kifáradási idő: kitartástól függő
Teljesen 2D-s grafikával felvértezett, pályákra osztott mászkálós játék.
Inkább azoknak ajánlom, akik bírják a 2D-s stílust, kellően kitartóak és a játék 100% végigjátszását tűzik ki célul, mivel az alap feladat – a pályák végén lévő Merfle (valamilyen manó féle) kiszabadítása, valamint a végső BOSS legyőzését követően Merelda királynő kiszabadítása – akár 2-3 nap alatt is megoldható. (Gyakorlott játékosoknak legalábbis).
A 100% teljesítéséhez szükség van az egyes pályákon található 3 db kincs begyűjtésére valamint az pályákon található küldetések teljesítése. A küldetések sokfélék, pályánként 3-5 db van belőlük. Talán az egyetlen hibája a játéknak, hogy a nehezen teljesíthető küldetések véghezvitele miatt néhány pályát túlságosan sokszor is be kell járni, de hát ez a stílus velejárója. (vagy én vagyok béna)
A játék egy idő után már nem lineális, azaz a nehezebb küldetéseket félretehetjük, későbbi teljesítés céljából.
Viszonylag jól eltalált az irányítás kihasználja a remote képességeit. Az irányításban valamint az egyes pályaelemek funkcióiban még 3 heti rendszeres játékot követően is találtam újdonságot.
A pálya tervezés nagyon kreatív, néhol zseniális, elvétve bosszantóan nehéz, de azért teljesíthető (ha marad össze nem tört remote a háztartásban).
A grafika a 2D-s megjelenítés ellenére igen jól eltalált, vicces és stílusában nagyon illik egy 2D-s játékhoz. Wario hozza a formáját: pénzéhes, orrturkáló, nagyvalagú, fenékvakargató,
Nekem nagyon tetszik.
szóval olyan, mint amilyennek szeretjük.
A játékélményre garanciát nem vállalok!
Honlap: wariolandshakeit.com
A WiiMusic-ért kár. Sajnálom, mert nagyon vártuk, de már elment tőle a kedvem.
A WiiMusic-os videót már lattam, de csak most tűnt fel, hogy a végén 5-en nyomják.
Biztos valami extra Wii-jük van, ami 5 remote-ot is elkezel. De akkor azt miért nem mutatták be?
Androsz: “Azt meg kell említenem, hogy a Wii Music 3 éves kortól van ajánlva.”
A 3 éves kor csak a korhatárcsoportot jelzi, ld. a PEGI korhatárbesorolásáról szóló cikkünket.
Valóban kicsik is játszhatják, de én ha gyerekem lenne, biztos nem adnám a kezébe. Vagy adnám, de elunnná. Körülbelül öt percig tart a varázsa annak, hogy hadonászok és a bácsi a tévében is veri a zongorát a nagy bumszli kezeivel. Én is tapasztaltam már, hogy három-négy éves gyerekeket irtozatosan nem érdekelte mondjuk a Wii Sports, az én esetemben pl. az volt, hogy amikor Szombathelyen voltunk hosszabb időre és vittük a Wiit is, a szomszéd kislány megkérdezte, hogy mi az, elmondtam, nyugtázta, majd ment szaladgálni és ugrálólabdázni. Aztán én is, és sokkal jobban éreztem magam. Ugyanez jött ki az Index újságírójának, aki a Mario Party 8-at tesztelte (erről nem írtunk cikket, de az is iszonyat béna, tavaly négyen teszteltük), neki is a kislánya elunta és valami kézzel foghatót játszottak helyette. A gyerekek azért tudnak valamit, főleg ezeket a fajta dolgokat, amiről mi nagy okos felnőttek már leszoktunk, hogy szaladgálni, meg táncolni, meg labdával őrültködni mennyire marha jó dolog igazából.
Alma:
A Wii 7 Bluetooth-os eszközt tud egyszerre kezelni!
“amiről mi nagy okos felnőttek már leszoktunk, hogy szaladgálni, meg táncolni, meg labdával őrültködni mennyire marha jó dolog igazából.”
Beszélj a magad nevében, én a körülöttem lévők “nagy” örömére a mai napig nem igazán szoktam le ezekről…
Viszont három évesen láttam a tévében egy Apple-t és *teljesen* el voltam varázsolva. Onnantól nekem számítógép KELLett. (Hogy milyen, az mellékes, csak számítógép legyen. Azóta se volt Apple gépem és nem is hiányzik.)
Szóval nem biztos, hogy van értelme kategorikusan kijelenteni, hogy mi érdekli “a gyerekeket” vs “a felnőtteket”, legfeljebb valami olyan megjegyzéssel hogy “általában” vagy “tipikus esetben”.
Prezzey: tudod, hogy említett tevékenységeket én is csinálom, az említett jellemzés, a “mi nagy okos felnőttek” nem mint konkrétan te meg én, hanem mint az ezeket nem csináló önmagukat ily módon aposztrofáló felnőtt társainkra vonatkozott.
Úgynevezett iróniával élve.
Azt is elmagyaráztam már párszor, hogy az iróniához nekem szintén nincs meg a mentális fejlettségem ;]
Akkor mostantól légyszi alapesetben feltételezz iróniát
OFF
No, pár hete rendeltem eBayen egy játékot, ami persze nem indult el – fogalmam sem volt a PAL/NTSC szivatásról. Akkor úgy döntöttem, hogy gazember leszek és egy fillért sem adok többet ki játékért. Csip-csip, mondták a verebek. És lőn.
ON
A Wii Music-ot ma kezdtem el, nekem még tetszik, dobnál lehet használni lábgépként a Balance Boardot (ha van, nekem van), kéz-láb használathoz mozgáskoordináció meg ütemérzék kéne, amik nekem nincsenek
A karmesterkedés egész szuper, anyu még sose látott szmokingban, nem is fog. Viszont rohadtul kell figyelni a ritmusra a lengetésnél.
Lehet, hogy veszek egy szaxofont, jammelésnél egész jól ment
Szerencsére énekelni nem kell, de azért biztos ami biztos, ezentúl sálat fogok hordani a nyakamban és szólítson mindenki művész úrnak
))
—
A Star Wars The Clone Wars Lightsaber Duelst ne vegye meg senki. A reklámok arról szóltak, hogy itt tényleg szabadon lehet majd használni a fénykardot, de ez így nem igaz. Ami volt az eddigi SW játékokban (vízszintes lengetés), az most kiegészült fölfelé és lefelé vágásokkal, de eredményes támadásokhoz combot kell használni, ami “kissé” rontja az élményt. Akkor inkább Lego Star Wars, azon legalább jókat lehet röhögni közben és tovább is tart végigjátszani.