Gémeskút osztályzat: jó
Kiadás éve: 2008
Műfaj: platform
Korosztály: nincs besorolva, de kicsiknek nem ajánlanám
Nyelvigény: középfok
Nehézség / Nehézségi ív: kezdő
Beletanulási idő: rövid
Kifáradási idő: max. egy óra
Ár: 4 USD epizódonként

Ami tetszett:
* egyedi ötlet
* jól megírt szövegek, jó hangszínész…ek
* átgondolt design

Ami nem tetszett:
* azért lehetett volna jobb grafika, pláne ilyen hardverkövetelményekkel
* nagyon egysíkú játékmenet

* és még annál is egysíkúbb zene (szerencsére nagyon a háttérben van)
* újrajátszhatóság és kihívás szinte teljes hiánya

“Kedves gyerekek! Ma elmesélek nektek egy mesét, de csak akkor, ha NEM IJEDTEK MEG!!!” Jó, nem nyúlok többet az Önképző szakkörtől, csak valahogy pont a Rémálomföld jutott eszembe, amikor arra a játékra gondoltam, amiről most írni fogok: az American McGee’s Grimm címűről. Mostanában kicsit már lecsengett az epizódikus, letölthető játékok divatja, de ez a program még mindig folytatódik, kb. kéthetente jön ki egy új rész. De miről is szólnak ezek? Vannak mesék, amiket mindenki ismer, de legtöbben a cukormázas változatban: ezeknek a leggyakrabb közös vonása, hogy a jó elnyeri a végén a méltó jutalmát, a gonosz meg elnyeri a végén… vagy a jutalmát, vagy egyszerűen semmit, de bűnhődni nemigen bűnhődik. Itt lép elő Grimm, a sötét – és büdös – kis manó, aki szerint ez így egyszerűen nem mehet: az a minimum, hogy a rosszak bűnhődjenek meg, lehetőleg kegyetlenül. Mert hát a valóság már csak ilyen, és ő elénk tárja a mesék komorabb változatát. Azaz pontosabban ez a mi feladatunk lesz: Grimm irányításával a történet mesélése közben elsötétíteni az egész mesét. Jó ötletnek tűnik, lássuk, milyen játék sült ki ebből!

Hadd nosztalgiázzak egy kicsit: amikor majdnem tizenegy éve először a kezembe vettem a Fallout-ot, nem is tudtam, hogy milyen jó vétel volt – csak annyit hallottam róla, hogy egy egész jó sci-fi szerepjáték. Miközben busszal utaztam Budapestről haza Győrbe, gondoltam, kinyitom a dobozt, és megnézem a kézikönyvet, hiszen időm volt bőven. Az a két óra, amíg vissza nem értem, nagyon lassan telt el, hiszen valahogy már a kézikönyvön keresztül magával ragadott a játék hangulata, és alig bírtam kivárni, hogy otthon végre kipróbálhassam. Végül egyáltalán nem lett csalódás, sőt: az egyik kedvenc számítógépes szerepjátékom lett. Nem sokkal később kijött a második rész is, aminek talán még jobb volt a hangulata (a vontatott kezdés ellenére), és így a kettőt együtt kineveztem az egyik kedvenc szerepjáték-sorozatomnak. Legyen elég ide annyi, hogy a második részben annyi minden volt, hogy még a negyedszeri végigjátszás során is találtam olyan helyszínt(!), ahol még nem jártam. Tulajdonképpen ez volt az egyik fő ok, ami miatt nagyon szerettem a Fallout-ot: a rengeteg felfedeznivaló és lehetőség, no és persze a sajátos, utánozhatatlan hangulat.