
A Valve elnöke, Gabe Newell egy seattle-i Valve-konferencián
többeket meglepett a szoftverkalózkodással kapcsolatos kérdésre való válaszával, hiszen szembement azokkal a nagy kiadókkal, akik a kalózkodást a PC-játékok legnagyobb profitgyilkosának tartják.
- A szoftverkalózkodás nincs azoknak a dolgoknak a listáján, amik miatt aggódunk. - mondta Newell. –
A Steam adottságai igencsak megnehezítik a kalózkodni vágyó emberek dolgát. Még fontosabb azonban az, hogy elég magas az értéke a velünk fenntartott kapcsolatnak ahhoz, hogy az emberek ne az illegális megoldásokban legyenek érdekeltek. Veszélyes dolog is jogosulatlanul hozzájutni valamelyik játékunkhoz, mert ha később elkapunk, azzal az összes Valve-játékodat elveszíted, vagy nem játszhatsz velük az interneten.
Még Newell felszólalása előtt a szintén Valve-os Jason Holtman csillapította a kedélyeket a feltörekvő játékpiacokat, Oroszországot és Kínát állítólag veszélyeztető nagy mértékű szoftverkalózkodással kapcsolatban. Szerinte az ilyen félelmek alaptalanok, a probléma pedig könnyen megoldható. Jason hozzátette, a Valve úgy oldotta meg a nemzetközi szoftvermásolás problémáját, hogy az egész világon mindig egyszerre adja ki a játékait, ellentétben a legtöbb kiadóval, akik a világ többi részén Nyugat-Európa és az USA után akár hat hónapos eltéréssel jelentetik meg a szoftvereiket [nem is beszélve azokról, akik még az európai kiadást is tolják... - Ádám].
- Tudjuk, hogy Oroszországgal kapcsolatban jött létre a féktelen kalózkodás legendája. De a “féktelen kalózkodás” valójában csak sok kiszolgálatlan vásárló. Az oroszoknak van pénzük, szeretnek játszani, és vannak PC-ik. Szeretnek boltban vásárolni és azt is szeretik, ha nem kell Bittorrent oldalakat használniuk.
Szerző:
DobayAdam, Dátum: May 29, 2008
Címkék:
aerobic,
fitness,
hardver,
jóga,
kiegészítő,
mozgás,
nagyon_jó,
nintendo,
sport,
torna,
wii,
wii_balance_board,
wii_fit
5 hozzászólás
A Wii Fit tipikusan hosszú távra tervezett program – maga is azt szorgalmazza, hogy minden nap használjuk, szép nagy naptár van benne, és minél több gyakorlatot végzünk, annál több a hozzáférhető funkció. Úgyhogy bár
három nap tesztelés után zseniálisnak értékeltem, érdemes kicsit több, mint egy hónap használat után röviden összegezni, hogy a hosszú távú vállalásait mennyire teljesíti a program. Több helyen egyetértek
a szintén egy hónapos tapasztalatairól beszámoló Chris Kohlerrel, néhol pedig ki is egészíteném a tapasztalatait. Pszichopata virtuális trénerek és idegesítő
fícsörök a tovább után.
Tovább »

Vannak olyan szerepjátékok, amelyek éveken át készülnek. Vannak azonban olyanok is, amelyek szintén éveken át készülnek, de inkább éveken át fejlődnek. Érdekes módon az ún.
rogue-like szerepjátékok közül több ilyen van, legismertebb képviselőjük pl. a nyitott forráskódú
NetHack. Most egy kevésbé ismert hasonló játékról fogok írni, amit szintén éveken át – lassan már egy évtizede – fejlesztenek, azaz pontosabban szólva csak egy ember fejleszti. Igaz, hogy
nem ingyenes a program, de nagyon olcsó: a jelenlegi verziót két euróért tölthetjük le, 35-ért pedig életre szóló regisztrációt kapunk. (Én pl. három éve regisztráltam, de van, aki mondjuk nyolc, és mindannyian folyamatosan kapjuk az új verziókat.) Úgyhogy
kalandozzunk csak el a Messzi Északra az UnReal World segítségével!
Tovább »

Napok kérdése és PC-re is megjelenik – magyar felirattal! – az elmúlt év egyik legnagyobb Xbox360 sikere, a
Mass Effect sci-fi szerepjáték. A Gémeskút
részletesen tesztelte a játékot, de most felidéznénk a botrányt is, ami a tavalyi induláskor körülvette…
Az amerikai “Szexbox”-botrányt a jobboldali, konzervatív beállítottságú Fox News hírcsatorna robbantotta ki az egyik műsorában látható összeállítással. A kb. hét perces tudósításból megtudhatták a tévénézők, hogy a Mass Effectben színes-szélesvásznú nemi erőszakot vezényelhetnek le a játékosok, és jópár más hasonló “tényt” is közöltek velük a meghívott szakértők. Nos, a játék tényleg tartalmaz szexjelenetet, ami talán a 18 éven felüli (Amerikában M, azaz 17 éven felüli) korhatár ismeretében nem nagy meglepetés, de mi igaz a vádakból, és a PC verzió megjelenésével újraindul-e a fesztivál? A tovább után minden a digitális szexről, 18 éven felülieknek.
Tovább »
Picross DS
Osztályzat: zseniális és addiktív
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Logikai/Puzzle
Korosztály: PEGI 3+
Nyelvigény: minimális
Nehézség / Nehézségi ív: Kezdő-Szupernehéz
Beletanulási idő: rövid
Ár: Gamepark rendelésre 10.000 körüli árat mondott
A Picross szó a picture és a crosswords (kép és keresztrejtvény) szavak összevonásából származik. A cím egy különleges logikai/rejtvény játékra utal. Korábban picross játékok már Super Nintendón is jelentek meg, de igazán népszerű a Gameboy-ra megjelent Mario’s Picross volt. Retro címként a Mario’s Picross felturbózott változata a Wii Virtual Console-ján is megvásárolható.
A
Picross DS-ről először Angelday blogján, a
Plastik.hu-n olvastam, ahol a szerző igencsak lelkendezett a játékkal kapcsolatban. Ekkor még nem is volt DS-em, de elraktároztam magamban, hogy ha lesz, ezt biztos beszerzem magamnak. A Picross első ránézésre egy aknakereső-szerű logikai játéknak tűnik, és valóban nem nagyon tér el a játék a mindenki által ismert beépített Windowsos programtól, de a összességében egy annál sokkal élvezetesebb és addiktívabb címről beszélhetünk. Magyarországon a beszerzése nem egyszerű, Angelday véletlenül bukkant rá egy Media Marktban, nekem pedig egész Ausztriáig kellett mennem, mire megtaláltam (ott sem a szokásos műszaki áruházakban, hanem a Gerngross áruház gyerekjáték osztályán). Tudtommal a Gameparkban rendelésre hoznak.
Tovább »