Legviccesebb keresőkifejezések – március

És újból megérkezett a hó végi szokásos összeállítás a legbizarrabb keresőkifejezésekből, amikkel emberek a Gémeskút blogra akadtak – még több húsvét, még több nyúl (Ádám, ne sírj!), még több öööö… szex? Most a felhasználóbarátság jegyében a végén ömlesztve találhatóak a korhatáros részek, hogy aki nem szeretné, ne kelljen elolvasnia (vannak ilyenek?). Sajnáljuk a pénzbedobós játéktermi eladót nehéz munkájáért és lepődjünk meg Dr. Mario meglepő sikerén!

Tovább »

[Interjú] Alex St. John: Az Intel meg a Microsoft cseszte el a PC-t

Ha már meghallgattuk Tim Sweeney-t, hallgassuk meg az ellenoldalt is. Igazából nem is annyira ellenoldal, hiszen kiindulási pontjuk ugyanaz (szidják az Intelt és a Microsoftot), a Microsoft DirectX API (alkalmazásprogramozási interfész) megalkotásáért felelős Alex St. John végeredményben mégiscsak a PC-t propagálja a konzolokkal szemben. Az alábbi interjúfordításból kiderül, St. John szerint miért cseszte el az Intel meg a Microsoft a fogyasztói PC-ket, hogyan lehet ezt megoldani, hogy miért járt le a konzolok ideje és hogy miért van küszöbön a nagy PC-forradalom.
Bevezetőnek annyit érdemes megemlíteni, hogy bár Alex St. John nevével e cikk előtt még nem találkoztam, cége, a WildTangent ismerős volt: a kisebb játékok interneten keresztüli forgalmazásával, illetve a játékokban megjelenő hirdetésekkel foglalkozó cég újszerű fizetési módot dolgozott ki a játékokért való fizetésre. A WildCoins rendszer úgy működik, mintha érméket dobnánk a játékgépbe: kevés pénzért cserébe adott játékokkal megadott órán át játszhatunk. Ez volt a pozitívum. A negatívum, hogy a WildTangent klienst a legtöbb kémprogramirtó szoftver veszélyesnek mondja évek óta, mondván alkalmas személyes adatok kiszivárogtatására. Sőt, a CounterSpy kémprogramellenes szoftver szerint lehetséges, hogy a WinPipe nevű kémprogram a WildTangent részeként, vagy azt kihasználva terjed. Annyi biztos, hogy évekkel ezelőtt valahogyan az én gépemre is felkerült a WildTangent, igencsak leterhelte a gépet, nem tudom, hogy honnan került oda, és igen sokáig tartott levakarni. Szóval mindenki döntsön maga, az ExtremeTech riportja a tovább után.

Tovább »

[Wii] WiiWare előzetes 5: Japánban már működik

WiiWare összeállításunk ötödik része a legfrissebb hírekkel szolgál – elindult Japánban a WiiWare. Reméljük, már Európában sem kell sokat várni, addig is nézzük, milyen újdonságokra derült fény azokkal a játékokkal kapcsolatban, amikről az előző részekben szó volt.

25-én korán reggel indult a szolgáltatás, nyilván a terhelés minimalizálása miatt, és ez be is jött: nem voltak nagyobb kimaradások. Valószínűleg részben ugyanezért, részben pedig azért, hogy ne másra költse el a drága rajongó a Wii pontjait, ezen a héten nincsen Japánban új letölthető cím a Virtual Console-on; viszont az előző héten extra adag retró játékot kapott a nagyérdemű. Most viszont térjünk ki a WiiWare cuccokra…

Előző részek:
1: Bevezetés a WiiWare világába Marióval és pokémonokkal
2: Meleg emósrácok és trutymóból hídépítés – független fejlesztők játékai
3: Cirkusz és kenyér – japán induló címek 1.
4: Bosszúálló szótagírás – japán induló címek 2.

Tovább »

Sonic Unleashed: Lehet, hogy a Segának végre megjött az esze?

    Sokat szomorkodtam már azon hogy milyen csúnyán elrontotta a Sega a fénykorában olyan sok kellemes órát szerzett Sonic the Hedgehog játéksorozatot, többek között a Wii-re megjelent Sonic and the Secret Rings című rettenettel, de említhetnénk szinte az összes elmúlt években megjelent Sonic-címet, amik kivétel nélkül igen gyenge pontszámokat kapnak a kritikusok körében. Egy most kiszivárgott, még nem megerősített, de hivatalosnak tűnő játékmenet-videó azonban azt mutatja, hogy a Sega mintha újragondolta volna a dolgokat, mert ez erőteljesen a korai Sonicokra hajazó nagy sebességű, rámpás-kanyaros-rugós élményre emlékeztet. Ezen a videón kívül nem sokat tudunk a Sonic Unleashed munkacímű termékről, mindenesetre reménykedhetünk.

Kódcserebere

Ha valakinek esetleg valamilyen konzolt hozott a nyúl, és az internetre is sikerült kiengedni (a konzolt; a nyulat inkább ne), vagy ha már megvan egy ideje, akkor is most itt az alkalom netes barátokat, szolgákat, padlóba alázandó férgeket öhm izé, szóval játszótársakat találni. A Wii például meglehetősen felhasználóbarátságtalanul mindenféle idegesítő és megjegyezhetetlen kódot kér egymás bejelöléséhez, ráadásul ezek a kódok játékonként is változhatnak – a nagy sikerű Metroid 3 ugyan csak egyjátékos módot tartalmaz, de ott különböző titkos dolgokat nyit meg a kódcserélgetés.

Rod felhasználónk kérésére mostantól lesz ennek is egy bejegyzés: kattintsatok ide, valamint a bal oldali menüből is elérhető.